Ueli Maurert, a svájci Szövetségi Tanács alelnökét és a svájci Szövetségi Pénzügyminisztérium vezetőjét fogadta kedden Klaus Iohannis államfő a Cotroceni-palotában.
Az Államelnöki Hivatal közleménye szerint a találkozóra annak apropóján került sor, hogy 2019. január elsejétől Ueli Maurer veszi át a Svájci Konföderáció egy évre szóló elnöki mandátumát. A látogatás ugyanakkor kifejezi Svájc érdeklődését Románia január elsejétől kezdődő elnöki mandátuma iránt az Európai Unió Tanácsának élén - teszi hozzá a közlemény.
Klaus Iohannis megemlítette a Svájci Konföderáció jelenlegi elnökével, Alain Berset-vel folytatott november eleji konstruktív tárgyalásokat, és elismerően nyilatkozott a kétoldalú politikai párbeszéd fejlődéséről, amely a Románia és Svájc közti együttműködés megszilárdításához járul hozzá.
Ueli Maurer arról beszélt, hogy a hazájában dolgozó román állampolgároknak sikerült jól beilleszkedniük, és megbecsült, tiszteletnek örvendő munkaerőt jelentenek. Megerősítette, hogy a megállapodásnak megfelelően 2019. június elsejétől feloldják a Romániával és Bulgáriával szemben foganatosított megszorító intézkedéseket.
A román államfő biztosította a svájci Szövetségi Tanács alelnökét, hogy Románia állandó párbeszédet fog fenntartani Svájccal az EU-elnökség idején, és figyelemmel fogja kísérni az Európai Unió és Svájc közötti intézményes keretegyezmény megkötésére irányuló tárgyalásokat, valamint az EU kohéziós alapjába fizetendő svájci hozzájárulást.
AGERPRES/ (RO - szerző: Florentina PEIA, szerkesztő: Andreea ROTARU, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)