1945 januárjában a szatmári sváb közösség ötezer tagját — 16–35 év közötti nőket és 16–45 év közötti férfiakat — terelték vagonokba és vitték szovjet munkatáborokba „málenkij robotra”, azaz „kis munkára”. Ezzel a megnevezéssel meg akarták nyugtatni a civileket: munkájukra csupán rövid ideig lesz szükség, és hamarosan hazatérhetnek. A málenkij robot azonban kőkemény, akár öt éven át is tartó fizikai munkát (bányászat, romeltakarítás, építkezés) jelentett valamelyik szovjet iparvidéken. A „kis munka” és bármiféle hozzá kapcsolódó téma a kommunizmus idején tabu volt, csak a kilencvenes évektől kapott nyilvánosságot, ám a részletek teljes feltárása mind a mai napig nem ért véget. A magyar nyelvterületi legkompaktabb sváb tömbközösség, a szatmári svábok deportálása már január 2-án elkezdődött — a harminckét településről mintegy 5000 embert hurcoltak el, és voltak közöttük magyarok és románok is, mint például a szaniszlói csoportban (valószínűleg azért, mert az oroszok ott nem találtak annyi sváb nemzetiségű lakost, amennyi lefedte volna a településre eső kvótát). A kényszermunka éveiben, 1948–49-ig majdnem ezren pusztultak el az embertelen körülmények, járványok és munkabalesetek miatt.

A Német Demokrata Fórum Szatmár megyei szervezete minden évben szervez megemlékezést azokon a településeken ahonnan svábokat deportáltak el, majd egy közös megemlékezésre is összegyűlnek. Ebben az évben a járvány miatt szűk körű megemlékezések lesznek: szentmise és koszorúzás. Január 3-án Csomaközön tartottak megemlékezést, most szombaton 11 órától pedig Csanáloson tart megemlékezést a polgármesteri hivatal — tudtuk meg Schupler Tibortól, Csanálos község polgármesterétől. Az eseményre meghívták a megye vezetőit, a Német Demokrata Fórum választmányát, valamint a svábok lakta községek polgármestereit. A csanálosi deportáltak közül már csak Czier Mária él.

Elek György