Sport

A stoplis viselete kötelező lesz

2016.06.28 - 15:07

Legalább kilencven egykori labdarúgó, edző és klubvezető jelenlétére számítanak a szervezők a szombati eseményen, ahol a Szatmárnémeti Someşul SE négy generációja találkozik majd.

Szombaton reggel kezdődik a nagyszabású találkozó a szatmárnémeti Someşul Stadionnál, amelyre négy generáció focistáit várják a szervezők. Azokat az egykori labdarúgókat, edzőket és klubvezetőket várják a hétvégi eseményre, akik korábban dolgoztak a Someşul SE csapatánál. 9 óra után indul az ünneplő sereg a temetőkhöz, ahol elhelyeznek egy-egy virágcsokrot egykori csapattársaik, kollégáik sírjainál. Többe között Ioan Ungureanura, Andrei Simianra, Ioan Nastaira, Aurel Buzaşra, Kovács Zoltánra, Neumaier Ferencre, König Károlyra, Szenes Sándorra és Pál Józsefre fognak emlékezni ezekben a pillanatokban. 11 órakor kezdődik majd a generációk gálameccse a gőzfürésztelepi stadion gyepén. „Családdá kovácsolódtunk azok, akik itt játszottunk” — emlékezett vissza a csapat egykori játékosa, majd edzője, Dacian Nastai, aki Szilágyi Istvánnal, a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület elnökével együtt szervezi a szombati eseményt. Mindketten hangsúlyozták, hogy a stoplis viselete kötelező és lehetőleg azok is hozzák el magukkal a focicsukát, akik csak a focielméletben jeleskednek majd szombat délelőtt.

A másfél órás meccset a „harmadik félidő” követi, ahol feleleveníthetők a kedves emlékek, ahol talán a magyar és a román nemzeti csapatok idei Európa-bajnoki szereplését is megvitathatják, és lehet, végül az is kiderül, hogy egyes játékosok akkori teljesítménye sokkal jobb volt, mint egyes mostani focistáké.

Az alábbiakban közöljük azt a listát, amelyet a szervezők küldtek el a szerkesztőségünkbe. Ezeket a személyeket várják a találkozóra, de ha valaki mégsem találja a nevét, és a Someşul fociegyesület alkalmazásában volt (és részt akar venni a találkozón), mihamarabb hívja telefonon Szilágyi Istvánt a 0744–504136-os telefonszámon.

1970–1980-as generáció

Szabó Gyula, Balogh Ferenc, Liviu Pereş, Bencze György, Kardos Ferenc, Kádár Csaba, Balogh András, Krassai Bertalan, Szilágyi István, Pataki Zoltán, Nicu Pop, Ionel Borz, Liviu Maşlinca, Viorel Secan, Avram Goia, Tóth Antal, Virgil Pereş, Dorin Babolea, Vasile Mociran, Pintér Zoltán, Papp Ferenc, Kiss Béla, Alexandru Gherasim, Ioan Turtureanu, Nagy István, Merker József, Gheorghe Cionca, Viorel Stoica, Turóczi, Vadász Miklós, Liviu Tăut, Szenes Sándor, Patikos Csaba, Estinca András, Nyíri, Villand Zsolt, Ardelean Zoltán, Bornyász János, Liviu Ardelean, Székely Sándor.

1980–1990-es generáció

Adrian Popovici, Marin Boudi, Claudiu Hebe, Sorin Rădulescu, Mircea Pintea, Boros Károly, Sorin Stan, Fóris Attila, Călin Văsuţiu, Sorin Petric, Emil Petric, Daniel Glodeanu, Gheorghe Pitaci, Ioniţă Pop, Ioan Iacob, Nicolae Puţ, Fănică Pop, Székely Béla, Illák Adrian, Gheorghe Borlan, Marian Salomir, Mihei Verteş, Dacian Nastai, Radu Foitoş, Gheorghe Lohan, Csata Levente, Lăpuşte.

Az 1990-es és ez ennél fiatalabb generációk

Călin Domuţa, Marius Giovani Cosma, Liviu Donca, Nelu Donca, Ovidiu Suciu, Dorel Ardelean, Dorel Ziman, Szabó András, Pénzes Zoltán, Horea David, Szilágyi Attila, Vasile Suciu, Mircea Govor, Ioan Fabian, Traian Pintea, Gheorghe Pop, Matei Doru, Constantin Demian, Aurel Lupşa, Ioan Sarkozi, Dorel Roşca, Vasile Savaniu, Kalmár József.

Archív felvétel