Szatmárnémeti

A sporthorgászok készen állnak az idényre

2020.05.12 - 15:28

Az utóbbi időszak talán egyik legvitatottabb témája volt, hogy a szükségállapot idején a horgászatot is betiltották. A horgászközösség epekedve várja, mikortól lehet ismét elfoglalni a horgásztavak partjait. A várva várt napot a május 15-én érvénybe lépő enyhítések kezdete hozta el számukra.

Horgászokat kérdeztünk arról, hogyan készülnek az idei horgászidényre, mik a terveik, és arra is kíváncsiak voltunk, hogy a horgásztavakon milyen óvintézkedéseket vezettek be.

Banóczi József sporthorgász elmondása szerint a legtöbb horgász jelenleg a horgászati előkészületeket végzi, hogy teljes felszereltséggel kezdhessék az idei szezont. „Véleményem szerint a horgászok most minden erejükkel azon vannak, hogy a szükséges kellékeket, etetőanyagokat vásároljanak, esetleg más hiányzó eszközökkel együtt. Én személy szerint minden horgászat előtt a friss csalik elkészítésével, a szükséges alapanyagok megvásárlásával foglalkozom. Ezt nevezzük úgy a sporthorgászok köreiben, hogy bojli, amit én személy szerint házilag szeretek elkészíteni. Ezekre minden sporthorgásznak megvannak a maga receptjei és elkészítési módjai. A jelenlegi körülmények között a szokásosnál több időm volt erre, normális esetben ezek az előkészületek az én esetemben és szerintem más igényes sporthorgásznál is kb. két hétig tartanak.”

A tavakon bevezetett óvintézkedésekről a következőket mondta a sporthorgász: „Bár a horgásztavakon előre kiszabott helyek vannak a horgászoknak, amelyek körülbelül 50 métert foglalnak magukban, a járványra való tekintettel a helyek közötti távolságokat nagy eséllyel megnövelik akár a duplájára is. Az erről szóló szabályzatot a magántavak jegypénztárainál megtalálhatjuk kifüggesztve. Továbbá értesüléseim szerint Magyarországon vannak olyan helyek, ahol a horgászoknak kiszabott helyek között a távolság eléri a 200 métert is. Azok számára, akik most kóstolnának bele a sporthorgászatba, azt tudom ajánlani, hogy a felkészülési időszak alatt ne fordítsanak túl nagy összeget erre a célra. Először is tanuljanak meg egy alapfelszereléssel horgászni, hiszen rossz érzés az, mikor már az elején tönkremegy egy 2000 lejes horgászbot” — mondta Banóczi József.

„Eljött ez az idő is, hogy most már nemsokára lehet végre menni horgászni” — adott hangot örömének Varga Bulcsú ifjú sporthorgász. „A horgászboltunk is csak májustól nyitott ki; amíg zárva voltunk, próbáltunk feltölteni a készleteinket, hogy a horgászok minél hamarabb fel tudjanak készülni az új szezonra, és ismét a vízparton ülhessenek. A tavak saját házirendjében is benne van, de a horgászok is tudják, hogy ilyenkor csak egyedül, esetleg kisebb csapatokban mehetnek horgászni, és mindenki megtartja a biztonságos távolságot és betartja az előírt szabályokat. Véleményem szerint az eddigi késleltetés miatt a tavakat meg fogják rohamozni a horgászok. Hozzánk is több horgász fordult olyan kérdéssel, hogy mit tudunk, mikor lehet már horgászni menni, és most, hogy hétvégétől már szabad lesz, biztos vagyok, hogy hétvégente vagy akár hétköznap is sokan lesznek a vízpartokon. Sőt, még egy olyan dolog is közrejátszik, ha jól tudom, hogy a megyét csupán alapos indoklással lehet elhagyni, továbbá a sokak által kedvelt magyarországi tavakat egyelőre nem is vehetik igénybe az itteniek, így most csak a környéken tudnak horgászni. Tehát most még jobban koncentrálódik a horgászok száma egy adott horgásztóra, ami a helyi vállalkozásoknak jót tesz ugyan, viszont így nem biztos, hogy garantált a bőséges fogás az idei első horgászatkor” — mondta Varga Bulcsú.

Kallós András

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Hídmozgatás helyett pecázás

A munkavégzésre alkalmatlan időjárás miatt nagy a pangás a hídépítési munkaterületen. Az üresjáratot arra használja ki az építő, hogy merevítőket hegeszt az megemelésre szánt hídra. Akinek nincs dolga, horgászik a Szamosban.
Szatmárnémeti

Vége a horgászati tilalomnak

Június 7-én véget ért a 60 napig érvényben lévő horgászati tilalom Romániában, ennek értelmében a hivatalos horgászengedéllyel rendelkező szatmáriak — és nem csak — visszatérhetnek a partokra, hogy ismét hódoljanak legkedvesebb időtöltésüknek.
Belföld

Szigorú szabályokat kell betartani a horgásztavakon

A Mezőgazdasági Minisztérium által kiadott rendelet egy olyan szabálycsomagot tartalmaz, amely a koronavírus-járvány terjedését hivatott megakadályozni a horgásztavakon és a horgászok körében.