Jegyzet

A saját sorsuk érdekében

2016.08.27 - 16:03

Még meg sem melegedett a szék a helyhatósági választásokon tisztséghez jutott önkormányzati képviselők alatt, máris elkezdődött a parlamenti választások kampánya úgy, hogy a pártok egyből beleugrottak a dolgok közepébe, és ott keresik a győzelem lehetőségét. Jól látható, hogy a szociáldemokraták és a liberálisok fej fej mellett haladnak, nyugati javaslatra és biztatásra nagykoalíció létrehozását tervezik azt remélve, hogy Németországhoz hasonlóan ez Romániában is stabilitást eredményez. Természetesen elkezdődtek a találgatások, hogy ebben az esetben milyen szerephez juthatnak a magyar pártok. Az RMDSZ egyedül vagy az MPP-vel és az EMNP-vel közösen bejut a parlamentbe, de aligha lesz rá szükség a kormányzásban, elveszíthet nagyon sok pozíciót és a parlamenti öt százalékkal sem lesz hallható a hangja, még az a kevés eredmény is összeomolhat, amit eddig elértek. Hogy milyen eredmények omolhatnak össze, az ugye vitatható, mint ahogy az is, hogy ért-e el eredményeket a magyar képviselet. A kezdetben nagyon fontosnak tartott kisebbségi törvény már szóba se kerül. Az is köztudott, hogy épp akkor kezdtek el nem beszélni róla, amikor az RMDSZ kormányon volt. Mondhatjuk azt is, hogy a kormányzás legtöbb esetben csak azt eredményezte, hogy az RMDSZ bizonyos számú katonáját pozíciókhoz juttatta, de emiatt nem volt szabad beszélni lényeges dolgokról, például autonómiáról. Nem sikerült olyan betartható tanügyi törvényt életbe léptetni, ami valóban lehetőséget ad a magyar nyelven történő oktatás biztosítására és a román nyelv elsajátítására. Még mindig probléma van a kétnyelvű feliratok, a nemzeti jelképek stb. használatával. Ha létrejön a nagykoalíció, ezek a dolgok könnyen feledésbe merülhetnek és jöhet a szokásos egymásra mutogatás. Ebben az esetben az önkormányzati munka is nehézségekbe ütközhet a magyarlakta területeken, főként ott, ahol a polgármester és a magyar tanácsosok nem állnak a helyzet magaslatán. Már most világosan lehet látni, mi a különbség azok között a települések között, ahol a magyar vezetők a sarkukon állnak, és azok között, ahol választott képviselőink nem feszítik meg maximálisan a húrt. Vannak községek, ahol egyre kevesebb dolga van a helyi tanácsnak és a polgármesternek, míg vannak olyan községek, ahol úgy akarják befejezettnek nyilvánítani a föld-visszaszolgáltatást, hogy az egyházak és nagyon sok magánszemély azzal a válasszal van kielégítve, hogy „elfogyott a föld”. Mint említettem, parlamenti választásokra készülünk. Nem mindegy, hogy kik lesznek a szenátoraink és a parlamenti képviselőink. Mint ahogy nagyon sok polgármester és tanácsos „ügyeskedéssel és csalással” került tisztségbe, ugyanúgy kerülhetnek majd képviselőink a parlamentbe. Ennek pedig előre látható az esélye. Gondoljunk csak bele, hogy egy alulról szerveződő demokráciában hogyan lehetséges az, hogy már keresik a szenátor és képviselő-jelölteket, de vannak olyan községi szervezetek, ahol évek óta nem voltak tisztújítások. Ügyeskedők mindig voltak, mindig lesznek. Itt lenne az ideje, hogy maguk a választók ébredjenek fel a saját sorsuk érdekében, mert az ügyeskedők sorsa már rendezett.

Elek György