Belföld

A romániaiak több mint fele egy egy hetes üdülést sem tud megengedni magának

2020.07.20 - 07:09

Az arány a 2010-ben jegyzett 39%-os adat óta fokozatosan csökkent, a koronavírus előidézte világjárvány és a megfékezésére foganatosított korlátozások és határlezárások miatt a csökkenő tendencia valószínűleg leáll idén.

Az európai statisztikai hivatal adatai szerint a romániaiak többsége (54%) nem tudott befizetni tavaly egy egy hetes, otthonról távol töltött üdülésre. A görögök 49%-a, a horvátok 48%-a, a ciprusiak 45%-a és az olaszok 44%-a volt ilyen helyzetben, mutat rá az Eurostat.

Ezzel ellentétben a svédek csupán 10%-a, a dánok és a luxemburgiak 11%-a, a finnek 12%-a, a németek és az osztrákok 13%-a nem tudta megengedni magának az üdülést tavaly.

A 2010-es évhez képest ez az arány két országot kivéve minden európai uniós tagországban csökkent. Ez a két állam Olaszország és Görögország, ahol 4, illetve 3 százalékkal nőtt azok száma, akik nem tudták megengedni maguknak anyagilag az évi egy hetes üdülést.

A legjelentősebb javulás ezen a téren Lettországban következett be, ahol 35 százalékponttal csökkent ez az arány, majd Málta következik 30 százalékpontos csökkenéssel, Bulgária és Lengyelország 27 százalékpontos, illetve Észtország 26 százalékpontos csökkenéssel.

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Még mindig nagyon sok a halálos közúti baleset

Romániában tavaly egymillió lakosra 68 közúti baleseti haláleset jutott, ami a második legmagasabb arány volt az Európai Unióban - derül ki az Európai Bizottság frissen közzétett végleges adataiból.
Belföld

Ma van a holokauszt romániai emléknapja

Október 9-e a romániai holokauszt emléknapja — 1941-ben ekkor kezdődtek a bukovinai deportálások. A kezdettől fogva nyílt és brutális erőszakot hirdető romániai antiszemitizmus szinte teljesen megsemmisítette a 800 000 lelkes romániai zsidó közösséget.
Belföld

Románia alig költ az oktatásra

Az uniós tagállamok közül Románia fordítja GDP-arányosan a legkevesebb közpénzt oktatásra.