Közlése szerint a 12 év fölötti lakosság körében 34 százalékos a beoltottak aránya. Bukarestben 54,3 százalékos az átoltottsági arány, és további három megye van az országban, amelyekben ez a mutató meghaladja a 40 százalékot: Kolozs (48,75 százalék), Szeben (41,87) és Konstanca (41,3) - számolt be az oltásparancsnok a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón. Az ország 20 megyéjében 30 és 40 százalék közötti az átoltottsági arány, a többi 18-ban pedig 20 és 30 százalék között váltakozik — mutatott rá.
A CNCAV vezetőjének adatai szerint eddig 5,79 millió romániai személy kapta meg legalább az első adagot a koronavírus elleni vakcinából, 5,54 milliót pedig teljeskörűen beoltottak.
Valeriu Gheorghiţă arra is rávilágított, a Románia által el nem ismert koronavírus elleni oltóanyagokkal külföldön beoltott személyek kérhetik valamely uniós viszonylatban elismert vakcinával való immunizálásukat. Valeriu Gheorghiţă rámutatott, mindazok, akik beoltatták magukat az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett oltóanyagok valamelyikével — például a Sinovac, a Sinopharm vagy a Szputnyik —, legalább 30 nappal a teljes körű beoltást követően kérhetik egy másik, Romániában használt vakcina beadását. Erről azért született döntés, mert sok, külföldön beoltott személy kérte, tegyék lehetővé a Románia által elismert vakcinák valamelyikével történő beoltását — magyarázta a szakember.
AGERPRES