Belföld

A román GDP 3,2 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

2014.11.14 - 16:34

A bruttó hazai termék 3,2 százalékkal nőtt Romániában az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, a naptárhatással kiigazított adat 3,3 százalékos növekedési ütemet mutat — közölte pénteken az országos statisztikai intézet (INS).

Az előző negyedévhez képest a román GDP 1,9 százalékkal nőtt. A 2014 első 9 hónapjában a növekedés 2,8 százalékos volt a nyers, illetve 3,1 százalékos a naptárhatással kiigazított adat szerint a 2013-as év első kilenc hónapjához képest. Az INS a korábban közölt adatokat is kiigazította, így kiderült, hogy a román gazdaság az év első felében valójában nem volt technikai recesszióban, vagyis a GDP nem csökkent az első és a második negyedévben is. A korrigált adatok szerint a román GDP az idei első negyedévben 0,5 százalékkal nőtt, és a második negyedévben sem 0,9 százalékkal, csak 0,3 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest. „Miután 2013-ban Románia az egyik legnagyobb, 3,5 százalékos növekedést produkálta az Európai Unióban, idén ismét el tudjuk érni a 3 százalékot olyan körülmények között, amikor az uniós tagországokban lassul a gazdasági növekedés” — hangsúlyozta az elnökválasztási kampány hajrájában lévő Victor Ponta kormányfő pénteken. A politikus rámutatott: Románia „egy pillanatig sem volt recesszióban” kormányzása idején, az erre utaló ideiglenes adatokból csak ellenfelei próbáltak politikai tőkét kovácsolni.