Belföld

A román állam ellen folyik jelenleg a legtöbb eljárás az Emberi Jogok Európai Bíróságán

2018.01.26 - 17:19

Az állam ellen folyik jelenleg a legtöbb eljárás az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), a román állampolgárok által benyújtott 9.900 panasz a nyilvántartott ügyek 17,6%-át képezi - tájékoztat az EJEB közleménye a Guido Raimondi elnök által sajtótájékoztatón ismertetett adatokra hivatkozva.

Raimondi szerint a Románia elleni beadványok szinte kivétel nélkül a fogvatartási körülményekre vonatkoznak. Az EJEB elnöke ennek kapcsán megemlítette, hogy az elmúlt napokban fogadta Tudorel Toader igazságügyi minisztert, aki ismertette a börtönök túlzsúfoltságának enyhítésére irányuló intézkedések ütemtervét. A Raimondi által bemutatott statisztikai adatok szerint 2017. december 31-én a román állam ellen folyt a legtöbb eljárás (17,6%), Oroszország 7.700 ügyben (13,8%), Törökország 7.500 ügyben (13,3%), Ukrajna 7.100 ügyben (12,6%), Olaszország pedig 4.600 ügyben (8,3%) volt érintett. A legtöbb elmarasztaló döntést, 305-öt, Oroszország ellen hozta az EJEB tavaly, a második helyen Törökország áll 116, a harmadikon Ukrajna 87, a negyediken pedig Románia 69 elmarasztaló ítélettel.