Vidék

A rock legendás dallamai Mezőfényen

2019.04.10 - 11:36

Az Atilla Fiai Társulat énekes tagjai adtak koncertet Mezőfényen vasárnap este. A publikum örömére a magyar rock és a rockopera legkedveltebb dallamai közül jó néhányat megszólaltattak.

Az Atilla Fiai Társulat egy rockzenekar, színházkoncertekre hangolva — így határozzák meg önmagukat. A zenekar neve 1993-ból ered. Ekkor mutatták be ugyanis a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Szörényi Levente nagyívű rockoperáját, az Atilla – Isten kardja címűt. Abban a gigantikus műben Atilla fiait, Ellákot, Gyengiziket és Csabát három rocker alakította. Ez a három rocker, Rudán Joe, Mr. Basary és Kalapács József hozta létre mintegy 20 évvel később az Atilla Fiai Társulatot. Ehhez a három pillérhez csatlakozott Tóth Reni és Varga Miklós. Így öt szólóénekessel lett teljes a zenekar frontvonala. Őket a mezőfényi koncertjükön Tempfli Erik egészítette ki — mint mindig, ez alkalommal is briliáns billentyűs játékkal.

A Pokolgép, a Kormorán és a Kalapács zenekarok remekei szólaltak meg. A közönség már az első számot hosszasan tapsolta… Nem meglepő módon az István, a király rockopera feledhetetlen dalai aratták a legnagyobb sikert — a nagyérdemű jó néhány tagja együtt énekelt az ismert előadókkal. Hosszas, álló taps jutalmazta a produkciót.

 

Többféle igénynek igyekeztek kedvezni

 

„Az igazság az, hogy felpörög a kulturális élet Mezőfényen” — újságolta még az év elején Brém László polgármester. Még február elején pesti színtársulat érkezett a Nagykároly mellett lévő községbe, és akár a korábbi alkalmakkor, akkor is telt ház előtt lépett fel; immár ötödször jött el. A következő hétvégén a megyei RMDSZ-szel közösen tartották meg a böllérversenyt. Az azt követő hétvégén a hagyományos borversenyt tartották Fényen. Majd, immár március első hétvégéjén, ismét sort kerítettek a farsangi bálra. A helyi színjátszó csoport tagjai kápráztatták el a nagyérdeműt. Az utána következő hétvégén, azaz március 10-én, vasárnap két alkalommal is telt ház fogadta a szülőfalujába hazalátogató Tempfli Erik dzsesszzongoristát. Erik persze nem egyedül érkezett, vendége volt Csobot Adél, mégpedig a férjével, Istenes Bencével, valamint Erik barátnője és annak a testvére, Fodor Liza és Fodor Erik.

Az Atilla Fiai Társulat énekes tagjainak fellépése kapcsán annak idején kifejtette Brém László polgármester: „Nekem valahogy szívügyem is a fellépésük, ismerem őket, és bizonyára színvonalas koncertet tartanak majd.” Mint kiderült, volt alapja a bizakodásának. Elárulta azt is, hogy a mintegy kétszáz fős közönségnél többre számítottak, de korántsem csalódott. Mint mondta: „Már sokan bánják, hogy nem jöttek el.” Neki mindenesetre régi nagy álma valósult meg a vasárnapi koncerttel. Megkeresésünkre beszélt arról is, hogy a tavaszi kínálattal igyekeztek minden korosztálynak, különféle érdeklődési körrel rendelkezőknek kedvezni. Megtudtuk továbbá, hogy már készülnek a Nyárindító Fesztiválra, amelyet június utolsó előtti hétvégéjén tartanak majd, továbbá a szeptemberi Lovasnapra. Ugyanakkor már egyeztetnek az őszi-téli időszak kapcsán is, amikor ismét színházi, operett-előadásokkal jönnek majd Mezőfényre magyarországi előadók. Mint megtudtuk, három nagyszabású előadást már le is foglaltak.

 

Megyeri Tamás Róbert