A repülőtéri alkalmazottak szakszervezeteinek mintegy 150 tagja tartott sztrájkőrséget kedd délelőtt a pénzügyminisztérium épülete előtt azt követelve, hogy a Bukaresti Repülőterek Országos Társasága (CNAB) mentesüljön a 2023/296-os törvény és a 2023/115-ös sürgősségi rendelet előírásai alól.
A tüntetők plakátokat tartottak a magasba, többek között azzal az üzenettel, hogy „A CNAB nyereséges!” és „Ne az CNAB alkalmazottain spóroljatok!”.
Nem kell a szigor
A CNAB szakszervezetének elnöke, Ştefan Mladin az AGEPRES-nek elmondta, hogy a szállításügyi minisztérium már jóváhagyta azt a memorandumot, amelyik mentesíti az állami vállalatot a költségvetési fegyelmet szigorító 2023/296-os törvény előírásai alól, de a pénzügyminisztérium vonakodik ezt megtenni. Olyan körülmények között – tette hozzá –, hogy a vállalat nyereséges és nem költségvetési pénzekből gazdálkodik.
Ştefan Mladin emlékeztetett arra, hogy a jogszabály korlátozza a CNAB befektetéseit és beszerzéseit, tiltja a személyzet bővítését, tiltja a prémiumok és más juttatások folyósítását, illetve csökkenti az alkalmazottaknak nyújtott étkezési és üdülési utalványok értékét.
Hírszerkesztő