Szatmárnémeti

A Reménysugár-tábor idén is színes programokat kínált

2021.08.05 - 10:04

A szatmárnémeti Hans Lindner Alapítvány Reménysugár programja immár tizenkilenc éve nyújt segítséget olyan gyermekeknek, akik daganatos betegségekben szenvednek, illetve rehabilitációjukban is segédkezik. A már hagyománnyá vált Reménysugár-tábor remek alkalom a programban részt vevő gyermekek és családjaik számára arra, hogy kikapcsolódjanak és minőségi időt töltsenek együtt. A július 30.–augusztus 2. között megrendezett négynapos élménytábor ideje alatt a harmincnyolc résztvevő a Brassó megyei Predealra látogatott, ahol közösen, ha csak ideiglenesen is, de elszakadhattak a mindennapi gondoktól. A szervezők úgy alakították ki a programokat, hogy azok minden részt vevő gyermek számára elérhetők legyenek, függetlenül attól, hogy milyen betegséggel küzdenek. Az élménydús kirándulás ideje alatt a résztvevők meglátogatták Brassó történelmi főterét, a Fekete templomot, a Peleş-kastélyt, valamint a szinajai Pelişor-kastélyt. A Bucsecs-hegységben tett túráik során olyan természeti látványosságokat tekinthettek meg a résztvevők, mint a Szfinx és a Babele. Ezt követően a kirándulók Segesvár felé vették az irányt, ahol visszautazva az időben a középkori lovagokkal és udvarhölgyekkel ismerkedhettek meg a segesvári Középkori Fesztivál keretein belül. A szervezők számára a legnagyobb örömöt az szerezte, hogy szemtanúi lehettek az együtt töltött boldog pillanatoknak. Meggyőződéssé vált a közösségen belül, hogy nemcsak klinikai úton lehet gyógyulni, hanem ilyen és ehhez hasonló élményprogramok által is. Hiszen minden, ami megörvendeztet, megmozgat és ami felemel, az erősíti az immunrendszert, a testet és a lelket egyaránt.
A programban részt vevő családok egymásra figyelő, aktív és szeretetteljes közösséget találnak a Hans Lindner Alapítványnál. A támogató sorstársközösség óriási erőt ad. Éppen ezért az alapítvány továbbra is abban bízik, hogy a Reménysugár program által sikerül a gyerekeket, fiatalokat és szüleiket mind testileg, mind lelkileg megerősíteni.

Kallós András

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Megajándékozták a rákbeteg gyermekeket

Célba értek a szatmárnémeti Hans Lindner Alapítvány Reménysugár programjának kezdeményezésére gyűlt ajándékok a rákbeteg gyerekek világnapján – adta hírül közösségi oldalán az alapítvány.
Szatmárnémeti

A gyermekonkológia és a gyermekklinika kis pácienseinek gyűjtenek

Minden évben, február 15.-én, a gyermekrák elleni küzdelem világnapján a Hans Lindner Alapítvány célja felhívni a társadalom, különösen a helyi közösség figyelmét a rákbeteg gyerekek és családjaik gondjaira és a támogatásuk szükségességére.
Vidék

Természetbe hív a CSIK

A Csanálosi CSIK Kulturális Egyesület tagjai 8-12 éves gyermekek számára szerveznek természetismereti tábort szeptember 24-25 között. A foglalkozásokat a kolozsvári NECC Egyesület képviselői szakmai vezetésével rendezik meg.