Magazin

A rekettyésekért száll versenybe

2018.11.09 - 12:04

A Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor idei különleges évadában, A Döntők Döntőjében a régi nagy kedvencek, az eddigi évadok legjobbjai mérik össze tudásukat.

A Duna Televízión sugárzott műsor élő adása ma 20.30 órától az elődöntővel kezdődik, a fellépők között ott van a szatmárnémeti származású, de Budapesten élő énekes, Bodó Emese is, aki a nagykárolyiak körében is ismerős, hiszen éveken át ő volt Rekettye Kulturális Egyesület népdaloktatója. Az énekes szólisták kategóriájában versenyző szatmári lány szilágysági menyasszonybúcsúzót ad elő, mentora Juhász Katalin néprajzkutató, népdalénekes.

Az előző évadoktól eltérően a verseny szakmai zsűrije a produkciók szóbeli értékelése után átadja a döntés jogát a televíziónézőknek, így a közönség szavazatain múlik, kik kerülnek a középdöntőkbe, illetve mely produkciók jutnak a december 21-ei döntőbe. A döntőben a négy kategória — énekes szólisták és énekegyüttesek, hangszeres szólisták és zenekarok, táncos szólisták és táncospárok, valamint néptáncegyüttesek — kategóriánként legtöbb szavazatot kapott versenyzője nyeri meg a 2018-as évadot a nézők szavazata által. A versenyzők nyereményüket, az OTP Bank 1–1 milliós fődíját jótékony célra ajánlották fel, Bodó Emese kedvezményezettje a Rekettye Kulturális Egyesület.

Ön is szavazhat

A szatmári versenyzőt SMS-ben az alapdíjas, +36204422999-es számon vagy a MédiaKlikk Plusz applikáción leadott szavazataikkal támogathatják. Bodó Tímea Emese kódja a 04.