Nagykároly

A rekettyések Noelért

2020.02.27 - 10:33

Jótékonysági gálaműsorra készülnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tagjai. A február 29-én, szombaton 17 órától a Nagykárolyi Városi Színházban sorra kerülő különleges alkalmon az egyesület minden csoportja fellép.

A gálaműsorról, a jótékonysági kezdeményezésről kérdeztük Székely Sárát, az egyesület vezetőjét.

„A gyerekek kérésére kezdtünk neki a jótékonysági gála szervezésének. Mindenkit megérintett Nagykárolyban és a környező településeken is a kis Noel története. A rekettyés tanítványok is segíteni szerettek volna, innen jött az ötlet, hogy szervezzünk, tegyünk valamit egy jó cél érdekében.

A műsorban fellépnek a Rekettye Kulturális Egyesület foglalkozásaira járó gyermekek és felnőttek, a Kis Rekettye, Rekettye utánpótlás, Rekettye, Rekettye Éltesek, valamint a népzenei műhely tagjai.

A helyszínen kihelyezett urnába pénzadományokat lehet elhelyezni, s a teljes összeget Noel orvosi kezelésére ajánljuk fel. Bízunk benne, hogy nagyon sokan eljönnek, és jelentős összeggel tudjuk támogatni Noel gyógykezelését. Mindenkit szeretettel várunk” — mondta Székely Sára.

Aki esetleg nem tud részt venni a szombati jótékonysági gálaműsoron, az más módon is segítheti a súlyos genetikai rendellenességgel küzdő Noel kezelését.

Az alábbi elérhetőségekre várják az anyagi támogatásokat: Magyarországon létesített alapítvány: Noelnek Odaadással Esélye Lesz Alapítvány, OTP Bank számlaszám: 11739009-23910096, IBAN elektronikus forma: HU45117390092391009600000000, SWIFT kód: OTPVHUHB, közlemény: adomány. Internetes levélcím: [email protected]. Adószám: 19213413-1-10.

Az itthon bejegyzett egyesület adatai a következők: Asociaţia Pentru Micuţul Noel. RON: RO33BTRLRONCRT0532233601, EUR: RO80BTRLEURCRT0532233601, USD: RO84BTRLUSDCRT0532233601. További banki információk: bank neve: Banca Transilvania,

bank címe: Agenţia Valea Lui Mihai, Str. Marton Aron, Nr. 14, Valea Lui Mihai, Bihor, România, Cif: 42065170. https://www.noelsma1.ro/index.php, [email protected], telefonszám:+40 259 355 232.

További lehetőségek: GoFundMe: gf.me/u/wfyvjv, PayPal: https://www.paypal.me/HelpNoelSMA1.

Ezeken kívül több, a Facebookon fellelhető csoportban várják a licitálókat, felajánlókat. Minden segítségért hálásak, amely közelebb viszi a családot ahhoz, hogy a kisfiúnak legyen esélye egy normális életre. A Zolgensma nevű gyógyszer kifizetéséhez szükséges horribilis összeg nem áll a család rendelkezésére, ezért minden támogatásért hálásak, legyen az bármilyen csekélyke is. A személyi jövedelemadó 3,5%-ának felajánlásával is lehet segíteni Noelt. Az okmány kitöltésében, illetve a megfelelő helyre történő eljuttatásában is segítenek a családot támogató személyek.