Vidék

A régi, szép időkről énekeltek

2018.12.10 - 15:18

Hagyományteremtő szándékkal tartottak Börvelyben karácsonyi vásárt, illetve zenésztalálkozót. A helyi muzsikusok álltak össze és adtak nosztalgiakoncertet a közönség nagy örömére.

„Nagyecseden él Balogh Sándor, a hajdani börvelyi zenekar dobosa. Ő vetette fel, hogy a régi zenészeknek koncertet kellene adniuk” — elevenítette fel Kiss Zoltán börvelyi polgármester, miként is született meg az ötlet. Mint mondta, rögvest felajánlotta a helyi RMDSZ-közösség segítségét, hiszen annak idején a börvelyi zenekar a vidék legjobbjának számított. Versenyeken is részt vett, nem is akármilyen eredményeket ért el, de talán még fontosabb az, hogy sokakat megannyi emlék köt a fellépéseihez. Varga Sándor helyi kultúrfelelős meg is szervezte az alkalmat, és a zenészek hónapokon át próbáltak, ráadásul például az egykoron készült képeket is összegyűjtötték, és azokat a szombati alkalmon meg is lehetett tekinteni. A koncertet egybekötötték egy adventi-karácsonyi vásárral. A felhívásukra tucatnyi árus érkezett — mindahányan helybeliek. A híres-neves börvelyi csodafánkot lehetett megvenni, de házi tésztát, befőttet, hímzéseket, bort, pálinkát, kenyeret is — szóval kizárólag házilag készített termékeket — vásárolhattak a résztvevők.

A délutáni vásárt követően, kora este kezdődött a nosztalgiakoncert. Már a kezdő taktusokat állva ünnepelte a közönség nagy része. „Újra itt van, újra itt van, újra itt van a nagy csapat…” — énekelték az Illés együttes legendás számát. Bizony nem egy szem lábadt könnybe…

Üdvözlő és tájékoztató beszédek hangzottak el a beköszönő szám után. Kiss Zoltán polgármester, a helyi RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy fontosak az ilyen összejövetelek a közösség számára. Varga Sándor kulturális megbízott pedig tudatta, hogy a nosztalgiazenekar tagjai a helyi óvoda és iskola számára ajánlották fel az est bevételét. Egyébként ingyenes volt a részvétel, de tombolajegyet lehetett vásárolni, és a sorsoláson számos tárgy lelt új gazdára. Ezeket a nyereményeket a zenekar tagjai, illetve más, lokálpatrióta börvelyiek ajánlották fel.

Az alkalmi együttesben részt vettek a börvelyi zenekar több generációjának tagjai: az ötletgazda Balogh „Csángó” Sándor (dobok), Kun Miklós (dobok), Vakarcs „Heki” Gyula (ének), Kun „Gipsy” Béla (billentyű), Csáki „Veriga” Ferenc (gitár, ének), Tasi „Csőri” Sándor (basszusgitár), Csaholczi Sándor (billentyű, ének), Végh „Zenész” Gyula (basszusgitár), Kürti Szabolcs (szólógitár). Mint mondták, lélekben ott voltak velük egykori zenészkollégáik is: Bernáth Ferenc, Tóth Gyula, Tóth „Jaszi” Gyula, Duca István és Kovács Csaba.

Feldolgozásokat adtak elő igen széles repertoárból, akárcsak annak idején. Piramis- és Karthago-szerzemények hangzottak el, de Hungária-dalokat, illetőleg az időszakhoz illően számos karácsonyi nótát is megszólaltattak. Az Ismerős Arcok Nélküled című dalával akartak búcsúzni, de persze a közönség nem értett egyet ezzel, s több alkalommal is visszatapsolta a „nagy csapat” tagjait. Mi több, bálba csapott át az alkalom, akár annak idején, a régi szép időkben.

 

Megyeri Tamás Róbert