Elballagtak a szatmárnémeti Református Gimnázium nyolcadikosai pénteken, Láncos-templomban. A délelőtt 10 órától kezdődő ünnepélyes istentiszteletre rengeteg szülő, rokon és családtag érkezett, hogy ennél az első, „kisbúcsúzásnál” jelen legyenek.

A ballagás a végzősök ünnepélyes bevonulásával kezdődött, ami hamar meghatotta a már templom padjaiban ülőket – a könnybe lábadt szemek és az arcokra kiülő büszkeség pillanatok alatt megteremtette a ballagós hangulatot, amit a diákok éneke még inkább erősített.

Ünnepi igehirdetését Varga Szilárd Csaba iskolalelkész Péter első levele 5. részének 6-tól 11-ig terjedő verseire építette, és azokból kiindulva többek között a Péter apostol által megélt nehézségekkel példázódott a kisballagóknak, arra biztatván őket, hogy az apostol kitartásához hasonlóan ők is harcoljanak az életben a szembejövő nehézségek ellen. “ Mert hogyha valamit az életben igazán akarsz és ha valaki számodra jelent valamit és fontos az életedben, akkor azért ha kell, küzdesz, akkor azért hogyha kell, tűrsz, akkor azért hogyha kell, mindent megteszel.” – hangzott el az iskolalelkész prédikációjában.
Az igehirdetést követően az iskolalelkész informális módon is köszöntötte az összegyűlteket, külön kiemelve az iskola vezetőségét és munkatársait, valamint a ballagó nyolcadikosokat. Miután örömét fejezte ki a ballagásra cseperedett diáksereg iránt, arra buzdította őket, hogy legyenek hálásak Istennek, tanárainknak, szüleiknek és barátaiknak amiért végig számíthattak támogatásukra és szeretetükre. 

Ezt követően Elek Kinga, a Református Gimnázium aligazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd mindenekelőtt megköszönte a szülőktől kapott bizalmat, amiért gyereküket a református iskolába járatták, aztán a nyolcadikosokhoz intézve szavait, a mesékben lévő segítőkről beszélt, akik a diákok életében is végig jelen voltak —  hol óvónénik, tanítónénik, tanárok, hol szülők, nagyszülők, rokonok, hol barátok formájában, átsegítvén őket nyolc iskola év bökkenőin,  és az élet egyéb nehézségein. A mások nyújtotta segítség sokszor csak egy kedves szó, egy mondat, de olykor egy nagyobb cselekedet is lehetett, bármi, ami a gyerekek fejlődését és előrehaladását segítette elő, de a legfontosabb segítő – főleg a Református Gimnázium diákjaként – akkor is Jézus Krisztus marad, aki szeretetével az idők végezetéig biztonságos védőhálót fon majd a diákok köré és mindig megmutatja majd, merre van a helyes út — hangsúlyozta.

Az aligazgatónő kedves beszéde után a ballagás egyik meghatározó mozzanata következett, mégpedig a staféta, azaz a Biblia átadása a soron következő generációnak. A ceremóniát megelőzően, majd közben is a nyolcadikosok rövid műsorát követhették nyomon a résztvevők, amely alatt elhangzott a nyolcadikosok megható búcsúbeszéde, szebbnél-szebb szavalatok, valamint a kisebb osztályok és a végzősök gitárral kísért énekei. 

A staféta-átadást követően a 26 végzős diák osztályfőnöke, Apjok-Kun Noémi vette át a szót és díjátadás helyett – mint kiderült, a nyolcadikosok az osztályteremben egy kisebb ünnepség keretében vehették át okleveleiket – külön elbúcsúzott minden végzőstől néhány kedves szóval méltatva iskolás éveiket és véghezvitt tevékenységeiket.
A meghatottság és az enyhe szomorúság leginkább a szülők arcáról köszönt vissza – mégiscsak ők azok, akiknek szeme előtt lassan felcseperedett szeretett gyermekük –  a végzős nyolcadikosokon főképp az izgalom volt észlelhető, az a fajta gyermeki öröm, ami pozitívan és kíváncsian vág bele az ismeretlen dolgokba, nem félve a felmerülő akadályoktól és szembejövő problémáktól.

Szabó Beatrix