Izgatott kisdiáksereg vette birtokba csütörtökön kora délután a Mircea Eliade Általános Iskola vidáman feldíszített kis tornatermét, amely a már bő évtizedes hagyomány szerint adott otthont a Mesék szárnyán mesevetélkedő megyei fordulójának. A lassan negyed évszázados múltra visszatekintő mesevilági kalandozás az egyik talán és méltán legnépszerűbb és –sikeresebb vetélkedő az elemisták körében, amely nem csak szókincsüket, olvasottságukat gazdagítja, gondolkodásukat fejleszti, de az együtt dolgozást, a csapatmunkát is.
A kisiskolások feladatlapjait hozzáértő zsűri — Szejke Ottilia, Kind Annamária, Földes Ildikó, Mihálka Tünde, Mihali Tünde, Szilágyi Edina, Pándi Beáta — pontozta, s hogy mennyire nem volt könnyű a feladatuk, az az értékelőben is elhangzott.
„Nagyon ügyesen dolgoztatok csoportban, ami a vetélkedő egyik célja is, és történelmet írtatok, ugyanis minden eredmény 200 pont feletti lett — amire eddig még soha nem volt példa.” – hangsúlyozta az eredményhirdetés előtt Leiti Mónika.
A XXIV. mesevetélkedő megyei fordulóját a szatmárnémeti Rákóczi Ferenc Általános Iskola negyedik osztályos Manó csapata (Zágonyi Hanna Petra, Gyávol Kincső, Hariton Fruzsina, Bándi Brigitta, felkészítő Reich Annamária) nyerte 231 ponttal — és ők képviselik majd Szatmár megyét márciusban az országos döntőben Nagyváradon.
Második helyezett az ugyancsak szatmárnémeti Rákóczi Ferenc Általános Iskola negyedik osztályos Csillag csapata (Berecz Hunor Csongor, Balla Nóra, Ozsváth Heléna Lara, Szilágyi Zoé Csenge, felkészítő Reich Annamária) 228 ponttal.
A képzeletbeli dobogó harmadik helyére a Tasnádi Általános Iskola negyedik osztályos Kisboszik csapata (Csorba Zsófia Hanna, Csokmai Réka, Lukács Dóra, Szabó Zsófia, felkészítő Póka Mária Magdolna) lépett, 227 ponttal.
A Napsugár gyermeklap különdíját:
Azonban a megmérettetés hagyományaihoz híven jutalomban nem csak a dobogós csapatok részesültek, hanem a Napsugár gyermeklap, a Caritas szervezet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és az Aquastar jóvoltából minden résztvevő ajándékcsomagot vehetett át a kitartó felkészülésért és a remek versenyzésért.
Szabó Kinga Mária