Sport

A protokollterembe küldött elődöntősők

2017.05.20 - 18:15

Sajnos nem mehetünk el szó nélkül szemet szúró dolgok mellett. Azok után, hogy az Szatmárnémeti FC Olimpia vezetői a múlt hét folyamán kifejezték nemtetszésüket azért, mert LPS az Olimpia-stadionban akar játszani országos bajnoki elődöntőt a címvédő FC Viitorul ellen, szombaton bezárták a másodosztályos csapat által használt öltözőt.

Talán zavarja az Olimpia vezetőit, hogy ezek a tizenéves gyerekek valóban öregbítették a város hírnevét, és ezért akartak csúfot űzni a LPS játékosaiból, mivel a stadion emeleti protokolltermében voltak száműzve.

Az Olimpia vezetőinek inkább azzal kéne foglalkozniuk, hogy a több ezer lejjel, közpénzből fizetett labdarúgók mutassanak valami játékot, hiszen hónapok óta Szatmár szégyenfoltja az Olimpia, az öltözőből pedig egy ideje törölték a szótárból a „becsület”, a „fegyelem” és „munka” szavakat. Vagy, ha úgy vélik a klub vezetői, hogy nem alkalmasak erre a feladatra, akkor inkább váltaniuk kéne. Ha mégsem akarnak távozni, akkor legalább ne járassák le az Olimpia hírnevét.

Az Olimpia vezetősége egyébként a meccset megelőző napon egy közleményt jelentetett meg a klub facebook-oldalán. A vezetőség nevében szólalt meg valaki név nélkül és hosszan akarta bizonygatni az Olimpia vendégszeretetét. Ha ez jelenti a vendégszeretetet, akkor ez a klub már valóban nem képviseli Szatmárnémetit…