Belföld

A postahivatalokban zöldigazolvány nélkül is fogadják az ügyfeleket

2021.10.25 - 16:10

Az erre vonatkozó határozatot hétfőn fogadta el a kabinet.

'A köz- és magánintézményekbe való belépési jogot illetően, többektől kapott jelzések alapján van néhány kivétel: például azokkal a nyugdíjasokkal szemben, akik nyugdíjuk felvétele céljából jönnek, nem lesz korlátozás, mint ahogy azok is, akik szociális segélyért, gyerekpénzért stb. érkeznek, beléphetnek felvenni ezeket az összegeket' - magyarázta Arafat.

Ugyanilyen kivételek érvényesek az igazságszolgáltatás intézményeiben is, hogy az igazságszolgáltatás és közrendfenntartás zavartalanul működjön.

A közintézmények alkalmazottai mindaddig zöldigazolvány nélkül is beléphetnek az intézmény épületébe, amíg a parlament nem hoz olyan törvényt, amely ezt a helyzetet módosítaná. Aki azonban nem alkalmazottként dolgozik az illető épületben, az csak a beoltottságot, negatív tesztet vagy betegségből való kigyógyultságot bizonyító zöldigazolvánnyal léphet be, és ugyanez érvényes az olyan magánépületekre is, ahol több mint ötvenek dolgoznak egyszerre.

Arafat megerősítette, hogy a nyugdíj, gyerekpénz vagy szociális támogatás személyes felvétele céljából közhivatalba érkező személyektől nem kérik a zöldigazolványt, aki azonban fizetni megy (például adót), annak fel kell mutatnia ezt a bizonylatot. Az adófizetés egyébként online is lebonyolítható - emlékeztetett a katasztrófavédelem vezetője.

Nincs szükség zöldigazolványra a piacokon sem, ezeken a közterületeken elég a maszkviselés.

A külföldre utazók számára a repülőtereken kötelező a zöldigazolvány, hiszen már minden ország csak ilyen dokumentummal rendelkező utasokat enged területére lépni. Belföldi légi közlekedéshez azonban ugyanazt a szabályt alkalmazzák, mint más belföldi tömegközlekedési eszközökön, vagyis zöldigazolvány nélkül is lehet utazni, természetesen csak maszkban.


AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Utalták a szociális juttatásokat

Hétfőn már a kedvezményezettek számláin kell lennie a pénznek.
Szatmár megye

Emelkedik a COVID-19 és influenza esetszám Szatmárban

A Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság szeptemberi jelentése szerint 318 új COVID-19 és 284 légúti fertőzéses, influenzás esetet regisztráltak, emellett oltási és megelőzési ajánlásokat tettek.
Szatmár megye

ePIDS: Továbbra is kérhető az áramár-támogatás

Szeptember 27-én csak a visszamenőleges igénylés határideje járt le.