Nem csak kellemetlen, de az oltásba és annak hatékonyságába vetett bizalmat is teljesen alaptalanul aláásó, megingató jelenetek zajlottak kedden délben Szatmárnémetiben, a Gheorghe Lazăr utcai járóbeteg-ellátóban (régi poliklinika) működő oltóközpontban — amely egyébként a megye legelsőként megnyitott és mind a mai napig a legnagyobb forgalmat lebonyolító oltópontja (átlagosan 250–350 embert immunizálnak naponta).
A kellemetlen eseményeket elszenvedő Márk-Nagy János megkeresésünkre elmondta: a koronavírus elleni vakcina harmadik dózisát akarta megkapni, ezért foglalt időpontot online, az oltási platformon, amely október 26-án déli 12 órára szólt. „Valamivel korábban ott is voltam, nagy volt a sor, rengetegen várakoztak, aztán 12 óra előtt leállították az oltási procedúrát, mert félórás szünetet kellett tartaniuk — szellőztetés, fertőtlenítés stb., amiket adott időközönként el kell végezni. Persze az sem teljesen érthető, hogy az online platform időpont-időzítője miért nincs összehangolva ezekkel a kötelező félórás szünetekkel, de ebbe most ne menjünk bele. Letelt a fél óra szünet, bejutottam, kitöltöttem a kezembe nyomott formanyomtatványokat, és vártam. Végül bejutottam az ellenőrzést végző orvosnőhöz, aki másfél órányi várakozást követően közölte velem: mivel az első két oltásom AstraZeneca-vakcina volt, nem vállalja be, hogy harmadik dózisként Pfizert adjon, s kérdőre vont, hogy 'zenekásként' miért a polira jöttem, és nem az Avram Iancu Általános Iskolában működő oltóközpontba mentem, ahol korábban oltottak. Mondtam neki: ilyesmiről nem tudtam, ezt sehol nem írják elő, sőt, arról szól minden, hogy bárki bármelyik ponton igényelheti az oltást, ráadásul a platformon jegyeztem elő magam, ott sem jeleztek semmi 'problémát'. Ő azonban kötötte az ebet a karóhoz, hogy nem olt be, szó szót követett — végül átmentem az Avram Iancu iskolába, ahol pár perc alatt megkaptam a harmadik, Pfizer dózist. De ezt az egész cirkuszt körülbelül 15, első oltására várakozó ember hallgatta végig… nem ilyen kampányra van szükség az oltakozási kedv növeléséhez. Viszont ha a doktornőnek ilyen csökönyös a hozzáállása, akkor tájékoztatni kellene az embereket, hogy ne várakozzanak fölöslegesen másfél órát a régi polin a harmadik, Pfizer dózisra várva, mert ott úgysem kapják meg” — mondja.
Az esettel kapcsolatban megkerestünk Adrian Marc kórházmenedzsert, aki egyrészt sietett pontosítani: a szakajánlások értelmében AstraZeneca után harmadik, úgynevezett booster oltásként mRNS típusú, Pfizer- vagy Moderna-oltás adandó (kivéve, ha az utóbbiaknak konkrét, közvetlen ellenjavallatuk van). „Az illető orvosnő nagyon nem helyesen járt el, hiszen sem metodológiai, sem tudományos érvek nem támasztják alá a viselkedését — az érintett úrtól ezúton is elnézést kérek, és végtelenül sajnálom a kellemetlenséget. Ugyanakkor arra kérek mindenkit, nyugodtan menjen a régi polin lévő oltóponthoz ezután is, mert nincs semmiféle megkötés vagy korlátozás az AstraZenecával immunizáltakkal szemben” — hangsúlyozta. Hozzátette azt is: az érintett orvosnőt (akivel kapcsolatban nem első alkalommal merültek fel panaszok) felszólították viselkedése felülbírálására.
Szabó Kinga Mária
Fotó: Princz Csaba