Vidék

„A polgármester azért van, hogy jót tegyen a településnek”

2020.09.04 - 10:47

— Mi motiválja önt egy újabb polgármesteri mandátum elnyerésére?


— Húsz éve dolgozom a mezőpetri önkormányzatban: 16 évig voltam falugazda — ahogy én szeretem nevezni az alpolgármesteri tisztséget —, az elmúlt négy évben pedig polgármesterként irányítottam a községet. Ez idő alatt nagyon sok tapasztalatot szereztem az önkormányzati munkáról, a helybeliek elképzeléseiről, a különböző beruházások kivitelezéséről. Ugyanakkor mindig is inspiráltak a Nyugat-Európában látott megvalósítások, technológiák, az igényesség, és munkám során nagyon igyekeztem odafigyelni a munkálatok minőségére. Azt gondolom, hogy a mindenkori polgármester azért van, hogy jót tegyen a településnek, és én ezt tettem az elmúlt években. A felhalmozott tapasztalataimmal pedig szeretném újabb négy évig a közösséget szolgálni.


— Kezdjük mindjárt a legnagyobb beruházással, ami a legtöbb helybélit érint: hogyan állnak az aszfaltozási munkálatokkal?


— Most már jól, és engedje meg, hogy elsőként köszönetet mondjak a helybélieknek a türelmükért és megértésükért. Egy ekkora volumenű munkálat bárhol a világon kellemetlenséggel jár, ráadásul nálunk egy olyan cég nyerte el a licitet, mely sok esetben nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a helybéliek mindennapjaiban minimálisra csökkentse a beruházással járó nehézségeket. Az első két évben például a beruházás alig 10 százalékával készült el. Több alkalommal egyeztettem felkészült pályázati szakemberekkel arról, hogy mit is kellene tenni annak érdekében, hogy megfelelő ütemben, nagyobb odafigyeléssel és komolysággal haladjanak a munkálatok a községben. Végül arra jutottunk, hogy a szerződés felbontása nem lenne hatékony megoldás, mivel semmilyen garancia nincs arra, hogy a borzalmasan hosszú bürokratikus huzavona végén komolyabb kivitelező cég nyeri el a munkálatokat, ráadásul ez legkevesebb egy évvel meghosszabbította volna a folyamatot. Így végül idén tavasszal többszöri egyeztetést követően az eddigieknél szakszerűbben fogtak neki újra a munkálatoknak, és nagy öröm számunkra, hogy hamarosan be is fejezik azokat. Európai uniós pályázatról van szó, melynek értéke meghaladja a 6,5 millió lejt. A projekt magában foglalja a község minden utcájának leaszfaltozását, illetve a háztartások előtti autóbehajtók korszerűsítését. Ez utóbbira ezt követően kerülhet sor, de még idén szeretnénk elkezdeni a járdák korszerűsítését is.


— A megye községei közül Mezőpetri rendelkezik az egyik legnagyobb és legkorábban kialakított ipari parkkal. Honnan jött az ötlet, és melyek a park gazdasági kilátásai?


— Mezőpetri nagy hátránya az elvándorlás, ezt hamar fel kellett ismernünk. A ’90-es, de még a 2000-es években is több száz család hagyta el a községet és költözött elsősorban Németországba. Az akkor elvándorolt családoknak jelenleg 30-as éveikben lévő, vállalkozó kedvű gyerekeik vannak, akik sajnos nem a mi községünket gyarapítják. Ez jelentősen rányomja a bélyegét a közösségre, az oktatásra, a gazdasági életre. Ráadásul, amíg a rendszerváltás után minden más községben felbomlottak a TSZ-ek, addig nálunk gyorsan átalakították mezőgazdasági társulássá, így nem maradtak nagy ipari épületek kihasználatlanul. Ez sok szempontból nagyon jó dolog, de a befektetők szívesebben mentek olyan környékbeli településekre, ahol némi tatarozás után beköltözhettek ezekbe az üresen álló épületekbe. Ilyen körülmények között azt éreztük, hogy befektetőket kellene ide vonzani annak érdekében, hogy az itt élőknek jó munkalehetőségeket teremtsünk, és vonzóvá tegyük a településünket a fiatalok számára. Egy határon átnyúló pályázat révén Vállaj községgel együttműködve el is készült az ipari parkunk és egy 500 négyzetméteres csarnokunk, mikor is azzal szembesültünk, hogy az igazán nagy vállalatok számára nem tudunk elegendő munkaerőt biztosítani. Személy szerint az elmúlt években több nagybefektetővel beszéltem, akik szívesen bővítették volna cégüket nálunk, de legalább 400 jól képzett munkaerőre lett volna szükségük, ezt pedig mi nem tudtuk megígérni. Ennek ellenére találtunk egy olyan befektetőt, aki hamarosan elkezdi itt a tevékenységét. Egy mézfeldolgozó üzemet fognak kialakítani nálunk, ki is bérelték a csarnokunkat, és szeretnének egy újabbat építeni. A szerződés része többek között, hogy helybeli munkaerőt fognak alkalmazni. Ez nagyon nagy öröm számunkra.


— A munkaerő átképzésére is történtek kísérletek?


— Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke nemcsak kollégám, de azt mondhatom, hogy barátom is. Nagyon sok megoldandó ügyről egyeztettünk az elmúlt években, többek között arról, hogy mivel az V–VIII. osztályokban megszűnt az oktatás a Mezőpetri Általános Iskolában, így ezt sajnos kénytelenek voltunk bezárni, hiszen 8–10 diákkal nem lehetett fenntartani és minőségi oktatást folytatni. Maradtunk egy nemrég felújított épülettel, amelyet szerettünk volna megfelelő módon használni. A szakképzett munkaerő hiánya és a Debrecenben épülő autógyár közösen szülték az ötletet, hogy valamilyen átképzési, szakképzési rendszer működjön a mezőpetri iskolaépületben. Pataki Csaba pedig, amikor a debreceni BMW-gyár tervezőivel beszélgetett, fel is vetette az ötletet. Egyelőre nem tudunk konkrétumot az üggyel kapcsolatban, az viszont tény, hogy szeretnénk megfelelően kihasználni az iskolaépületünket.


— Mezőpetrit Szatmár megye legrendezettebb, legszebb településeként ismerik. Árulja el, mi a titok!


— Mindig jólesik, amikor ezt halljuk, és az igazság az, hogy teszünk is annak érdekében, hogy ez így legyen. Az önkormányzat is, de a mezőpetri emberek is nagyon odafigyelnek arra, hogy rendezettek legyenek a portáik. A községben mintegy 150 eladó vagy üresen álló ház található, melyeknek a tulajdonosai külföldön élnek, de még így is gondoskodnak arról, hogy a portáikat rendben tartassák. Mi önkormányzatként egy 4 hektáros szabadidőközpontot tartunk rendben, a közterületeinket, zöldövezeteinket pedig folyamatosan bővítjük. Örömmel tölt el, ha arra gondolok, hogy az elmúlt években több mint 1000 fát ültettünk a község területén. Fejlesztettük a közterületek fenntartásához, rendben tartásához szükséges gépparkunkat is. A mezőpetri polgármesteri hivatalban működő Délnyugat-szatmári Helyi Akciócsoportnál 40 000 euróra pályáztunk, ebből az összegből pedig olyan új gépeket vásároltunk, melyek szükségesek a több mint 4 hektáros parkunk, a zöldövezeteink rendben tartásához. Egy gallyaprító berendezést is be tudtunk szerezni, mely elsősorban ősszel jelent nagy segítséget az elszáradt gallyak szakszerű komposztálásában. Sikerült megoldani a dokumentumok archiválását és a PUG aktualizálását. Ha pedig a község rendezettségéről beszélünk, akkor azt gondolom, hogy ehhez a teljesen felújított közvilágítási hálózatunk is hozzájárul. Mindaz, amit elértünk, egy nagyon komoly csapatmunkának köszönhető: helyi tanácsosaink, hivatali alkalmazottaink munkája, akik tenni akartak egy szebb és élhető Mezőpetriért.


— Mezőpetriben működik egy öregek otthona, ráadásul a lakosság körében is sok az idősebb, a koronavírus-fertőzés veszélyeinek fokozottan kitett személy. Hogyan sikerült megóvni a helybélieket ebben a rendkívüli járványhelyzetben?


— Ez valóban komoly kihívás volt számunkra, tekintve, hogy több helyen is munkálatok folytak a községben a karantén ideje alatt. Az aszfaltozási munkálatokon, illetve a polgármesteri hivatal felújításán is több tucat nem helybéli dolgozott. Nagy megkönnyebbüléssel mondhatom, hogy a lakosok fegyelmezettségének, az önkormányzat és az idősotthon munkatársainak, valamint önkénteseinknek köszönhetően sikeresen, megbetegedések nélkül vészeltük át ezt az időszakot. Ráadásul abban a kezdeti időszakban, mikor a védőmaszkok beszerzése nagyon nehézkes volt, a Németországban élő mezőpetriek mintegy 500 védőmaszkot küldtek nekünk, melyeket a karantén idején szét tudtunk osztani a helybeliek között. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a segítségért! A veszélynek persze nincs vége, és mi most is fokozottan figyelünk a lakosokra, főleg az idősebbekre, illetve a krónikus megbetegedésekben szenvedőkre.


— Beszélgetésünk végén fontos szót ejtenünk a jövőbeni elképzeléseiről. Melyek a legfontosabb tervei a következő négy évre?


— Már említettem a község járdáinak felújítását, ezt szeretnénk mihamarabb elkezdeni és minden utcán be is fejezni, amint lehet. A szabadidőközpontunkban van egy teniszpálya, melyet nem tudunk kellőképpen kihasználni, ennek helyére egy műfüves focipályát szeretnénk létrehozni, melyet a fiataljaink igényelnek. Folytatni szeretnénk a zöldövezetek bővítését a község területén. Ugyanakkor nagyon fontos számunkra, hogy megfelelő rendeltetést találjunk az iskola épületének. Szeretnénk kialakítani egy területet az építkezési hulladéknak, a víz- és szennyvízhálózat gazdaságos üzemeltetése érdekében anélkül, hogy igénybe vegyük az APASERV szolgáltatásait. Közös projektet tervezünk az egyházakkal, gondolok itt a csárdai halottasházra, ahol nincs megoldva az áramellátás, vagy a mezőpetri templom külső festésére. Sajnos vannak épületeink, amiket nem használtunk ki. Ilyen a csárdai iskola, melyet minél gazdaságosabban szeretnénk a továbbiakban kihasználni. Folyamatban van a falu területén a térfigyelő rendszer kiépítése, és éjjeliőröket készülünk alkalmazni, ezzel is szeretnénk növelni lakosaink biztonságát. Minden adódó pályázati lehetőséget ki fogunk használni, szeretnénk korszerűsíteni a mezei utakat, de kulturális jellegű vagy sportrendezvények szervezését is pályázati úton szeretnénk támogatni. És van még valami, amiről eddig nem beszéltünk ugyan, de a helybelieknek nagyon fontos, és én már több szakértővel is egyeztettem az ügyben: ez pedig a kóbor kutyák kérdése. Sajnos elszaporodtak az elmúlt időben a gazdátlan, sok esetben falkába verődött kutyák, a célunk pedig humánus megoldást találni annak érdekében, hogy a helybéliek biztonságban érezzék magunkat a községben. Végezetül el szeretném mondani, hogy hiszek Mezőpetri fejlődésében, fennmaradásában, egy olyan községben, ahol a lakók biztonságban és jól érzik magukat. Eddig építettünk, az elkövetkező időben szépítünk. (X)

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Fotós – videós ízelítő a mezőpetri sváb táncfesztiválról

Augusztus harmadikán zajlott a tizenharmadik sváb táncfesztivál Mezőpetriben.
Vidék

A sváb táncok ünnepe lesz Mezőpetriben

Svábtánc-fesztivált tartanak augusztus harmadikán Mezőpetriben.
Vidék

XII. Mezőpetri Svábtánc-Fesztivál - a találkozások táncünnepe

Tucatnyi tánccsoport részvételével zajlott szombaton a mezőpetri svábtánc-találkozó, nemcsak a heje-huja dínomdánom napja volt ez, hanem a nagy találkozásoké is egyfajta hazatérés napja.