Szatmárnémeti

A piacképes szakmát tanítanák

2014.02.07 - 10:47

A kolozsvári Műszaki Egyetem is beszállna a szakképzésbe és a szakmai átképzésekre is vállalkozna. Ha nincs naprakész tudás, gyengül a munkaerőpiaci hatékonyság — vélik.

 

Négyoldalú együttműködés által tervezik felélénkíteni a szatmári munkaerőpiacot, derült ki tegnap a polgármesteri kabinetben. Hortensiu Liviu Cucu, a kolozsvári Műszaki Egyetem szatmárnémeti kihelyezett karának előadótanára elmondta, azért látogattak el a megyeszékhelyre, hogy a polgármesteri hivatallal, a munkaerő-foglalkoztatási ügynökséggel és a megyei tanfelügyelőséggel karöltve mérjék fel, milyen egyetemi karok megindítására van szükség annak érdekében, hogy a frissen végzettek meg is találják helyüket a munkaerőpiacon. Cătălin Popa egyetemi professzor, aki szintén eljött a tegnapi városházi találkozóra, elárulta, nem csak az egyetemi szintű vagy az egyetem utáni képzés és a munkaerőpiac viszonyával foglalkoznának ezen együttműködés keretében, de a szakképzésekből és a szakmai átképzésekből is kivennék a részüket. Popa szerint a cégek szakmai elvárásai nagyon sokrétűek és gyorsan változók, ezért a szakképzést biztosító középiskolák programba való integrálására is számítanak.

 

Keresik hogy mire van igény

 

Simona Derşidan, a Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM) ügyvezető-helyettese szerint minden olyan lehetőséggel élni fognak, amely hozzájárul a foglalkoztatás növeléséhez, főleg ha olyan mesterségek megtanításáról van szó, amelyek eddig számukra ismeretlen okokból, de hiányszakmáknak számítottak a megyében, bár az itteni cégek részéről lenne igény e szakmák gyakorlóira.

Több hozzászólásból is kiderült: a program még olyannyira gyerekcipőben jár, hogy egyelőre senkinek nincs fogalma arról, milyen mesterségeket lenne jó megtanítani a szatmáriaknak, az AJOFM is arra vár, hogy a cégek is jelezzék: kárpitosra, ácsra, hegesztőre vagy targoncásra van-e szükségük, illetve az egyetem képviselői sem tudták megmondani: milyen szakmákban tartanának képzéseket első lépésben a megyében.

Óriási versenyfutás folyik ma a legtöbb iparágban, figyelmeztetett Cucu, folyamatosan és rendszeresen szükség van a már megszerzett tudás frissítésére, majdhogynem újra megszerzésére, ezért nem lesz könnyű feladat egyik intézménynek sem hathatós munkát végeznie.

Princz Csaba