Belföld

A pénzalap fele elfogyott

2018.05.25 - 15:32

Idén eddig mintegy 9400 igénylést hagyott jóvá az országos garanciaalap (FNGCIMM) az Első otthon program keretében, derül ki a garanciaalap közleményéből. A közleményben kihangsúlyozták, hogy a fiatalok lakásvásárlását ösztönző programra erre az évre jóváhagyott 1,92 milliárd lejes keret 49,61 százaléka kimerült, azaz 954,39 millió lej fogyott el. 2017-hez viszonyítva 7 százalékkal (94 000-ről 101 200-re) nőtt az állam által biztosított garanciák átlagértéke, és elérte a 60 százalékot a program keretében vásárolt új ingatlanok aránya. Az év első öt hónapjában tízből hat kedvezményezett kétszobás lakást vásárolt, a vásárlók 30 százaléka pedig háromszobás lakás mellett döntött. A legtöbben Bukarestben és környékén vásároltak lakást az Első otthon program keretében (több mint 3500-an), aztán Brassó (700), majd Iaşi és Kolozs megye következik a sorban — derül még ki a közleményből. Az Első otthon programot 2009-ben indították el, s elmondható, hogy az egyik legsikeresebb kormányprogrammá nőtte ki magát az évek során, aminek hatására növekedett a fiatalok életminősége. A kilenc év alatt naponta átlagosan 65 egyedülálló fiatal vagy család költözhetett új lakásba a program által biztosított lehetőségek eredményeként. Az idei évben az Első otthon hitel 15 bankban igényelhető: Bancpost, BCR, BRD, CEC Bank, Credit Agricole Bank România, Garanti Bank, ING Bank, Leumi Bank Romania, Marfin Bank, OTP Bank, Piraeus Bank, Raiffeisen Bank, Banca Românească, Banca Transilvania és UniCredit Bank.