Nagykároly

A nyolcadikosok is bekapcsolódhattak a programokba

2013.04.06 - 10:06

Nyílt napot tartottak péntek délelőtt a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpontban, aminek keretében a nyolcadikos diákok megismerkedhettek a középiskolával.

 

Több helyi és környékbeli általános iskola nyolcadikos tanulói látogattak el tegnap délelőtt a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpontba, az egyházi tanintézmény által szervezett nyílt nap keretében.

Az ünnepi esemény reggel kilenc órakor kezdődött az iskolaközpont médiatermében, ahol a jelen lévő nyolcadikos diákok egy vetítettképes bemutató során megismerkedhettek az iskola történetével. Ezt követően Poszet Anikó igazgatónő köszöntötte a vendégdiákokat és az őket elkísérő osztályfőnököket, majd beszámolt arról, hogy a 2013—2014-es tanévben milyen szakokra lehet majd beiratkozni. A gyerekek tehát a természettudományok, a humán-teológia, valamint a vendéglátóipari szaklíceumi osztályok közül választhatnak abban az esetben, ha az egyházi oktatási intézményben szeretnék folytatni tanulmányaikat.

Mindeközben zajlottak a nyílt nap alkalmával a tanárok által szervezett programok az iskolában. A diákok különböző kísérletekben vehettek részt a kémia- és fizikalaboratóriumokban, továbbá volt idegennyelv-műhely, ugyanakkor énekverseny, akadályverseny és végül, de nem utolsósorban gasztronómiai verseny. A felsorolt programok közül szinte mindegyikbe bekapcsolódtak a nyolcadikos vendégdiákok is, akiknek a zöme nagy érdeklődést mutatott az iskolaközpont iránt.