Külföld

A nyári szünetben "alaposan kitakarítják" a Notre Dame környéki iskolákat

2019.07.19 - 13:53

A párizsi önkormányzat csütörtökön megerősítette, hogy a Notre-Dame székesegyház három hónappal ezelőtti tűzvésze miatt a levegőben szálló ólompor miatt nincsen egészségügyi veszély a környékbeli iskolákban, ellentétben azzal, amit a Mediapart tényfeltáró portál állít. Az internetes újság azt írta, hogy a katasztrófát követően veszélyes volt az ólomkoncentráció.

"Ha a legkisebb kockázat is felmerült volna, nemcsak az iskolák és az óvodák nem nyitottak volna ki, hanem szeptemberben sem nyitnának újra" - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Emmanuel Grégoire párizsi alpolgármester.

Az önkormányzat korábban azt jelentette be, hogy "alaposan kitakarítják" az iskolákat a nyári szünet alatt annak érdekében, hogy szavatolják, nincsen semmilyen veszély a tűzvész után. Az alpolgármester szerint azonban az "éves takarításnak" semmi közbe a tűzvészhez.

A Mediapart csütörtökön azt írta, hogy az ólomkoncentráció tízszerese volt a riasztási küszöbértéknek (70 mikrogramm négyzetméterenként) a székesegyházhoz közeli iskolában a katasztrófa után. A lap azzal vádolja a fővárosi önkormányzatot, hogy "a környékbeli helyeket nem takarítatta ki alaposan".

"Emlékeztetek arra, hogy a határérték egy intézmény bezáráshoz négyzetméterenként ezer mikrogramm, mert ez az egyetlen törvényes határérték, ami létezik" - monda az alpolgármester.

"A 70 mikrogramm riasztási küszöbérték, nem pedig a megengedett határérték. Minden szabályzatot betartunk" - hangsúlyozta a városvezető, aki úgy vélte, hogy a többször is elvégzett mérések alapján semmilyen egészségügyi kockázata nincsen az ólomszint emelkedésének.

A Mediapart viszont úgy véli, hogy a négyzetméterenként ezer mikrogrammos határérték a kibocsátás helyszínére vonatkozik, míg a négyzetmétenkénti 70 mikrogrammos riasztási küszöb vonatkozik azokra a helyekre, ahol emberek tartózkodnak, s ennek elérése azonnali alapos takarítást követel.

"Rendben végeztük a dolgokat a regionális egészségügyi ügynökséggel és a párizsi prefektúrával azért, hogy megnyugtassuk a szülőket" - mondta Emmanuel Grégoire. Szerinte a nyári nagytakarítással az iskolákban jelentősen csökkeni fog az ólomkoncentráció átlagértéke, "ami jelenleg sem kell, hogy egészségügyi jellegű aggodalmakat váltson ki azon gyerekek tekintetében, akik ezekbe az iskolákba járnak" - tette hozzá.

Az illetékes hatóságok tíz nappal ezelőtt azt közölték, hogy a székesegyházban három hónappal ezelőtt pusztító tűz után a legújabb vizsgálatok azt mutatták, az eddigi erőfeszítések ellenére még nem sikerült kellőképpen megtisztítani a teret a levegőben szálló ólomportól. A Notre-Dame tetőszerkezetében és a torony borításában csaknem 400 tonna ólom volt, amely a tűzvészben megolvadt.

A levegőminták vizsgálata kimutatta: a székesegyház környezetében lévő lakásokban már az egészségügyi határérték alatt van a levegő ólomtartalma. Ám a téren még mindig magasabb értékeket mérnek, ezért folytatják a környezet megtisztítását és újabb méréseket is végeznek majd. A Mediapart korábban arról adott hírt, hogy a katedrális körüli levegőben szálló ólomporból a törvényes határérték százszorosát mérték, és azzal vádolta a francia hatóságokat, hogy leplezni próbálják a problémát. Az egészségügyi hatóságok azonban hangsúlyozták, hogy tájékoztatásuk teljesen nyitott és átlátható.

Az ólommérgezés súlyos egészségügyi problémákhoz vezethet, egyebek mellett károsíthatja a központi idegrendszert, a vesét, koraszülést és születési rendellenességet okozhat.

A több mint 850 éves gótikus székesegyházban április 15-én a kora esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A Párizs szívében, a Cité-szigeten található épület a legjelentősebb európai turistalátványosság, évente 13 millióan keresik fel.