Magazin

A nyári fesztiválok nagy része idén elmarad

2020.05.01 - 13:08

A kormány csütörtökön bejelentette, hogy a tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozást augusztus 15-ig meghosszabbítja.

A 30. jubileumi Rockmaraton fesztivált egy évvel elhalasztják, és 2021. július 5. és 10. között rendezik meg a dunaújvárosi Szalki-szigeten - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel. Mint írják, az idei program nagy részét megpróbálják átszervezni jövőre: az összes hazai együttesre számítanak, de a 34 nemzetközi fellépő közül lehetnek majd olyanok, akik kikerülnek a programból. A változásokról szeptembertől folyamatosan tájékoztatni fogják a közönséget.

Elmarad idén a 30. jubileumi Művészetek Völgye Fesztivál is, amelyet a tervek szerint jövőre rendeznek meg július 23-tól augusztus 1-jéig - olvasható a fesztivál honlapján. A szervezők úgynevezett Völgyhétvégéket terveznek, amely során szeptembertől négy hétvégén át rendeznek programokat Kapolcson és környékén. Az őszi eseményekre a már megvásárolt belépőket fel lehet használni.

Nem rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált sem, a szervezők szándéka, hogy október 22. és 25. között Ördögkatlan-napokat tartanak a hosszú hétvégén.

A júniusra tervezett Fishing on Orfű fesztivált is később, a nyár végén, augusztus 26. és 29. között rendezik meg - olvasható az esemény honlapján. A már megváltott jegyek visszaválthatóak, vagy érvényesek lesznek az új időpontra is.

Nem tartják meg az idén júliusra tervezett Bánkitó Fesztivált. Az esemény honlapján olvasható tájékoztató szerint elsősorban a jegyek visszaváltásának mértékén fog múlni, hogy 2021-ben meg tudják-e tartani az eseményt.

Az eddig bejelentett időponthoz (augusztus 14-16.) képest egy héttel csúszik a Kurultáj hagyományőrző rendezvény időpontja. A magyar törzsi gyűlést idén augusztus 21. és 23. között rendezik meg Bugacon - olvasható a Magyar-Turán Alapítvány csütörtöki közleményében.

Elmarad a VeszprémFest is, amelyet július 14. és 18. között tartottak volna meg - közölték a szervezők a Facebook-oldalukon csütörtökön, és későbbre ígértek részletes tájékoztatást. Virág Judit Galéria csütörtökön jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt őszre halasztja szokásos tavaszi művészeti aukcióját. Az őszi-téli szezonra az aukciókon kívül izgalmas újdonságokkal, valamint kiállításokkal is készülnek - közölte a galéria.

MTI

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Péntek 13: elmaradt a Lotfi Begi koncert

A szombat már nem babonás péntek, nem lesz programváltozás az Expo Industryn.
Szatmárnémeti

Street Music Festival kedvcsináló

Hétfő este Firenzo – koncert lesz 20 és 22 óra között a szatmárnémeti gyalogoshídon.
Vidék

XII. Mezőpetri Svábtánc-Fesztivál - a találkozások táncünnepe

Tucatnyi tánccsoport részvételével zajlott szombaton a mezőpetri svábtánc-találkozó, nemcsak a heje-huja dínomdánom napja volt ez, hanem a nagy találkozásoké is egyfajta hazatérés napja.