Egészség

A nők egyharmada szenved el erőszakot

2014.03.10 - 11:06

Az Európai Unióban élő nők 33 százaléka szenvedett el fizikai vagy szexuális erőszakot 15 éves kora óta, ami 62 millió nőt jelent — mutatta ki az unió Alapjogi Ügynöksége (FRA).

 

A Brüsszelben bemutatott tanulmány alapja 42 ezer nő megkérdezésével elvégzett reprezentatív felmérés volt. Az adatokból kiderül, hogy a nők elleni erőszakcselekmények nagyon elterjedtek, ugyanakkor pedig nagyon kis arányban válnak ismertté, mert viszonylag kevés ilyen esetet jelentenek be az áldozatok. A felmérés szerint uniós összesítésben a nők 22 százaléka tapasztalt fizikai vagy szexuális erőszakot a partnere részéről, és szintén 22 százalék azok aránya, akik nem partnerüktől, hanem idegentől — vagy idegenektől is — elszenvedtek erőszakot. Tekintettel arra, hogy e két csoport részlegesen fedi egymást, összesen a nők egyharmada szenvedett el fizikai vagy szexuális erőszakot 15 éves kora után. A 33 százalékos uniós átlaghoz képest kiugróan magas arányt, 52 százalékot mértek Dániában. Ott a partnertől elszenvedett erőszak aránya is lényegesen magasabb az átlagnál (33 százalék), a nem partner részéről elszenvedett erőszak aránya ugyanakkor megdöbbentően nagy, 40 százalék. Az egyharmados uniós átlagnál szintén jóval magasabb arányt mutattak ki Finnországban (47 százalék), Svédországban (46 százalék), Hollandiában (45 százalék), valamint Franciaországban és Nagy-Britanniában (egyaránt 44 százalék). A legalacsonyabb arányokat (19 és 22 százalék között) Ausztriában, Cipruson, Horvátországban, Lengyelországban, Máltán, Spanyolországban és Szlovéniában mutatták ki. Az Alapjogi Ügynökség kimutatása szerint az EU-ban az összes nő 5 százalékát erőszakolták meg. Azon nők közül, akik a szexuális erőszakot nem párkapcsolatban szenvedték el, majdnem minden tizedik esetben több elkövető is részt vett a cselekményben. A nők 43 százaléka tapasztalta aktuális vagy korábbi partnere részéről a pszichikai erőszak valamilyen formáját, például azt, hogy a partner nyilvánosan megalázta, megtiltotta, hogy elmenjen otthonról vagy bezárta, arra kényszerítette, hogy pornográf anyagokat nézzen, illetve erőszakkal fenyegette.

A nők 33 százaléka szenvedett el gyermekkorában fizikai vagy szexuális bántalmazást felnőtt részéről. Ezen belül 12 százalékuk élt át gyermekkorában szexuális bántalmazást, és e cselekmények felét számukra ismeretlen férfi követte el. E bántalmazási esetek legtöbbje esetében a felnőtt megmutatta a nemi szervét, vagy megérintette a gyermek nemi szervét vagy mellét. A párkapcsolaton belüli erőszak legsúlyosabb eseteit az áldozatok 67 százaléka nem jelentette be a rendőrségnek vagy más szervezetnek.