Nagykároly

A nevelésben lehet a siker kulcsa

2013.02.27 - 10:34

Február 26-án a Károlyi-kastélyban tartották a „Minden gyermek közössége —könnyebb kezdet az óvodában, a családokkal való jó viszony kialakításának elősegítése” elnevezésű projekt zárókonferenciáját.

Egy évig tartott a magyarországi, azon belül is a tiszavasvári „Add a kezed!” Közhasznú Egyesület és a nagykárolyi önkormányzat közös projektje, melynek keretében több találkozót is tartottak a részt vevő felek. Az elmúlt év tapasztalatainak összesítésére, a következtetések levonására tegnap került sor a Károlyi-kastélyban, a partner-tanintézmények képviselőinek jelenlétében.

Az európai uniós, határokon átívelő HU-RO-projekt fő célkitűzése a roma és a hátrányos helyzetű családokból származó, harmadik életévüket betöltött gyermekek óvodai integrációjának, a szülőkkel való párbeszéd és kapcsolattartás kialakításának elősegítése volt. Kiemelt szerepet kapott a programban az óvodai korai képességfejlesztés és a nevelő játék, valamint az esélyegyenlőség biztosítása.

Romániai részről öt tanintézmény (3 nagykárolyi normálprogrammal működő óvoda, az 5-ös, a 6-os és a 7-es számú, valamint két vidéki óvoda, a szaniszlói és a piskolti) vett részt a projektben, míg magyar félről ugyanennyi. A projekt keretében több olyan magyarországi intézménybe is ellátogathattak a nagykárolyi partnerek, melyekben szinte kizárólag roma gyermekek tanulnak. Az ott hatásosan alkalmazott módszereket szeretnék majd itt is bevezetni, hiszen, amint a keddi konferencián is elhangzott, egyre több a roma és a hátrányos helyzetű gyermek, akiket a társadalom értékes tagjává kell tenni. Ebben az oktatásnak kiemelt szerepe van, de az is nagyon fontos, hogy a gyermekek családjával is jó, bizalmas viszonyt tudjanak kialakítani az óvónők, pedagógusok.

A zárókonferencián jelen volt többek között a nagykárolyi 1-es Számú Általános Iskola vezetősége is. Mint ismeretes, ebben az intézményben működik egy tanórák utáni program, azaz a hátrányos helyzetű gyermekek ott maradnak az iskolában, és pedagógus felügyeletével készülnek a másnapi órákra, illetve egy ebédet is kapnak. Hasonló jellegű kezdeményezésekre lenne még kiemelten szükség, hiszen nem szőnyeg alá seperhető problémáról van szó, fejtették ki a jelenlévők.

A magyarországi partneregyesület képviseletében Kóka Ágnes elnök köszönetet mondott a kiváló együttműködésért. Ismertetőjében elmondta, hogy az elmúlt egy évben szerzett oktatói tapasztalatokat összegezni fogják majd, s ez elérhető lesz mind tájékoztató füzet formájában, mind internetes portálon.

A projekt összesen 129 925 eurós összegből került lebonyolításra. Ebből a pénzből 47 590 euró illette meg a nagykárolyi felet, az ehhez szükséges önrész pedig 952 euró volt. Az elmúlt egy évben ebből a pénzből több szakmai találkozót, hospitációs tevékenységet, konferenciát szerveztek Magyarországon, ugyanakkor a romániai partnerek hat alkalommal látták vendégül a magyar kollégákat tanintézményeikben. A projekt elsőrendű célja, hogy a helyi óvodapedagógusok az elsajátított tudást és módszereket folyamatosan alkalmazzák a gyakorlatban. Továbbá a pályázati pénzből tatarozták a 7-es számú óvodát, új kerítést kapott az intézmény, és az udvaron található játszóeszközöket is felújították. Ezenkívül a programban részt vevő öt óvodát sikerült a mindennapi oktatást segítő eszköz- és játékcsomagokkal felszerelniük. A zárókonferencia során elhangzott a jövőre vonatkozó feladatok esszenciája: „A folytatás a MI dolgunk. A MI alatt pedig a MI mint önkormányzat, Mi mint pedagógusok, Mi mint szülők értendő”.