Külföld

A neve miatt nem kap munkát egy férfi

2017.03.20 - 16:34

Akárhogy próbálkozik, sehogy sem tud elhelyezkedni egy indiai férfi, pedig mérnökként végzett — írja a 24.hu.

Saddam Hussainnek hívják. Pedig a Dzsamsedpurban élő férfinak normális körülmények között lenne keresnivalója a munkaerőpiacon: hajómérnökként végzett, és egykori egyetemista társai közül már mindenkinek sikerült elhelyezkednie. Saddam állítja, hogy a neve miatt nem veszik fel sehova (annak ellenére, hogy nem is Hussein, hanem Hussain a vezetékneve), mert a hajózási társaságok félnek attól, hogy a nemzetközi vizeken a bevándorlási hivatalok problémásnak éreznék az egykori iraki diktátorra emlékeztető nevet. Saddam ezért azzal a kérelemmel fordult a hatóságokhoz, hogy Sajid néven élhessen tovább. A névváltoztatásra már meg is kapta az engedélyt, csakhogy most meg azért nem tud pályázni a cégekhez, mert a diplomáján még a régi neve szerepel, és így nem tudja bizonyítani, hogy ő valóban mérnök. A BBC összeállításából kiderül, hogy Irakban is sokaknak gondot okoz, hogy a diktátor nevével kénytelenek élni: egy Saddam Hussein nevű újságíró arról számolt be, hogy apja az államigazgatásban dolgozott, de kirúgták, mert nem hitték el neki, hogy nem tagja a Szaddam-féle Ba’ath pártnak, de volt, akinek a fejéhez fegyvert szegeztek a rossz emlékű név miatt.