Nagykároly

A napokban esedékes a döntés

2015.10.08 - 14:01

Várhatóan már az elkövetkező napokban eldől, kik lesznek azok a személyek, illetve családok, akik beköltözhetnek a nagykárolyi szociális lakásokba.

Nagyon sok gyűlésen vannak már túl úgy az önkormányzat szociális ügyekkel foglalkozó munkatársai, mint a helyi tanács azon tagjai, akik a szociális lakások elosztását felügyelő bizottságot alkotják. A korábbi tervek szerint már szeptember 29-én eldöntötték volna, kik költözhetnek be a Teremi út mellett felépített tömbházakba, azonban adminisztrációs okok miatt a végleges döntés meghozatala késik még pár napot.

Vénig Gabriella, a városi tanács RMDSZ-es tanácsosa szintén tagja a lakások elosztását felügyelő bizottságnak. Mint mondta, a napokban ismét üléseznek, hiszen az igénylők részéről érkezett nagyon vaskos dokumentációt át kell vizsgálniuk, hogy végre eldőljön, kik is költözhetnek be az ingatlanokba.

„A döntések meghozatalakor arra is igyekszünk odafigyelni, hogy a garzonokba lehetőség szerint egyedülálló személyeket, míg a kétszobás ingatlanokba családokat, házaspárokat költöztessünk. Fontos szempont az is, hogy az idősebbeknek lehetőleg földszinti, első emeleti lakásokat utaljunk ki. Ezek úgymond az utolsó simítások, az igénylők jogosultságának elbírálása volt a nehezebb része a döntéshozatalnak” —fogalmazott.

Vénig Gabriella hozzátette, bár a procedúra kezdetén nagyon sok igénylő volt, ahogy haladt előre a hivatalos ügyintézés és kérték a leadott iratok kiegészítését, egyre apadt a jelentkezők száma. Mint mondta, már csak napok kérdése, és a bizottság döntését követően kifüggesztik a lakáshoz jutottak névsorát a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal hirdetőtáblájára. Ezt követően tíz nap a fellebbezési idő, majd következhet a lakások tényleges kiosztása.

Mint ismeretes, a 74-es számú sürgősségi kormányrendelet alapján nyílt lehetőség a szociális lakások építésére. Bekő Tamás városmenedzser korábbi tájékoztatása szerint a kormányrendelet igen szigorúan fogalmaz, s előreláthatóan olyan személyek, illetve családok lesznek a bérlői ezeknek a lakásoknak, akik/amelyek korábban tulajdonosaiknak visszaszolgáltatott lakásokból ideiglenes, állami tulajdonú ingatlanokba voltak kénytelenek költözni. Összesen 90 lakás épült a négy tömbházban, a tíz lépcsőház mindegyike 9–9 lakást foglal magába, szintenként két kétszobás lakás és egy garzon van. A külső területrendezés, valamint a közművesítés kialakítása az önkormányzat költségeit terheli.

Tőtős Tímea