Nagyboldogasszony, Szűz Mária mennybevétele (Assumptio beatae Mariae Virginis) a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe és egyben Magyarország patrónájának is ünnepe. Az ünnep legrégibb elnevezése: dormitio (elalvás) vagy pausatio (elpihenés), azaz Mária elszenderülésének, halálának a napja.

Szűz Mária mennybevételének dogmáját, amely szerint Jézus anyja a földi létből testével-lelkével együtt egyenesen a mennyei boldogságba jutott, 1950. november 1-jén hirdette ki XII. Pius pápa Munificentissimus Deus kezdetű apostoli konstitúciójával.
Az ősegyházig nyúlik vissza a hagyomány, hogy Jézus Krisztus nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Mária holttestét, hanem röviddel halála után föltámasztotta, és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Az ünnep meglétéről a VII. századtól tanúskodnak írásos emlékek, Mária mennybevitelét 847-ben IV. Leó pápa tette hivatalos ünneppé.

"Marianac fel menbe vetele."

Az 1446. évi Müncheni Kódexben találkozni először magyar elnevezésével: "Marianac fel menbe vetele." Napjainkban az ünnep Jézus édesanyja mellett tágabb értelemben minden édesanyának, minden nőnek szól, akik a nőiség méltóságát viselik.
Mária halálának és mennybemenetelének története kedvelt témája volt a középkori egyházi művészetnek, a kódexirodalomnak, a vallásos népkönyveknek, az epikus énekeknek.

A hagyomány szerint Jézus három nappal előbb tudatta anyjával halála óráját. Mária testét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba fektették, temetésére az apostolok felhőkön érkeztek a világ különböző tájairól.
Tamás csak harmadnapra jelent meg, és miután látni akarta az elhunytat, felnyitották a sírt, amelyből kellemes balzsamillat áradt. A koporsó viszont üres volt, csak halotti leplek voltak benne. Míg az apostolok ezen álmélkodtak, az égbolton megpillantották Mária testét, amint az angyalok énekhang kíséretében a mennyekbe emelik.

Regnum Marianum

Magyarországon Szent István király avatta ünneppé Nagyboldogasszony napját — Szűz Máriának Boldogasszonyként való elnevezése egyedülálló, magyar nyelvi alkotás, amely az ősi magyar hitvilágból is táplálkozhatott. Szent István rendszeresen erre a napra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénykezést. Élete végén a beteg király ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és ő maga 1038-ban e napon halt meg.

A felajánlás a maga nemében páratlan a világon, a közjogban is érvényesült a magyar történelem folyamán a Regnum Marianum eszme, amely szerint Magyarország Mária országa. Nagyboldogasszony ünnepe egyben Magyarország patrónájának napja is — nem mellesleg a régi magyar himnuszként is emlegetett egyházi ének kezdő sora is így szól: „Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátrónánk” —  Mária-kegyhelyekre való zarándoklatok, körmenetek, búcsúk ideje.

„Két asszony köze”

A katolikus egyházban a Mária-napok között Nagyboldogasszony napja a legbensőségesebb, legmagasztosabb ünnep, amelyhez számos legenda és népszokás fűződik. Iyen a Mária-virrasztás magyar hagyománya, amely azon a hiten alapul, hogy ezen a napon a napfelkeltében meg lehet látni a Napbaöltözött asszonyt, akiről az Újszövetség a Jelenések könyvének 12. fejezetében tudósít.

A másik ismert hagyomány a virágokból összeállított Mária-koporsó készítése vagy a virágszentelés. A megszentelt illatos füveket és virágokat később a halott koporsójába tették, hogy Máriához hasonlóan ő is dicsőségre jusson. A megszentelt füveket, virágokat olykor az épülő ház alapjába, másutt a csecsemő bölcsőjébe vagy a fiatal pár ágyába helyezték. Úgy tartották, hogy e nap időjárásából a termésre is következtetni lehet: ha a Nagyboldogasszony napja fénylik, jó lesz a bortermés.

A népi kalendáriumban a "két asszony köze", azaz az augusztus 15. és szeptember 8. (Kisasszony napja) közötti időszak varázserejűnek számít. Ekkor kellett szedni a gyógyfüveket, mert gyógyerejük ilyenkor a legerősebb; ebben az időszakban szellőztették ki a téli holmikat, a ruhaféléket, hogy a moly beléjük ne költözzön. A termékenységvarázsláshoz kapcsolódott, hogy ilyenkor "ültették a tyúkokat", hogy az összes tojásukat kiköltsék, gyűjtötték a mészben sokáig elálló "két asszony közi" tojást.

Összeállította:
Szabó Kinga Mária

(Nyitókép: A csíksomlyói Napbaöltözött asszony a középkori Mária-kultusz egyik legszebb fennmaradt ereklyéje)