Magazin

A nagyváradi Tóth Andi a legfiatalabb X-Faktor győztes

2014.12.22 - 16:43

Még sosem volt két lány döntőse a magyar tehetségkutató történetében. Ráadásul vasárnap este a nézők egyöntetű szavazásának eredményeként Tóth Andi lett a győztes, ezzel ő lett a legfiatalabb versenyző, illetve az első erdélyi lány az nX-Faktor történetében, aki a 2014-ben mindent vitt.

Szikora Róbert mentoráltja a fináléban sírta el magát, miután a zsűri megdicsérte.  Az X-Faktorban aratott győzelmével Tóth Andi az egész családja életét megváltoztatta. A 15 éves felfedezett szülei is Budapesten kezdenek új életet. "Most karácsonyra hazamegyek és aztán visszajövök. Dalokat fogok írni, dalokat fogok íratni, albumaim és fellépéseim lesznek. Mindenkit nyaggatni fogok azért, hogy ezek megtörténjenek. Mindenképpen Budapesten szeretném folytatni az életemet, mert nem szeretnék eltűnni. És nem szeretném, hogy a rajongóim úgy vegyék, hogy én csak ezt akartam, ez volt az álmom, és most aztán vége, ennyi volt. Nekem nem. Szeretném minél hamarabb elkezdeni ezt az egészet. Nagyon sok mindenért nem éri meg visszamennem Nagyváradra. Otthon nem sok barátom van, talán összesen három. Sok értelmét nem látom annak, hogy ott éljek tovább" - árulta el Andi a Hír 24.hu-nak. Andi szülei örömkönnyektől kisírt szemmel újságolták, hogy most a család élete is teljesen megváltozik. "Pestre fogunk költözni, bár azt még nem tudom, hogy oldjuk majd meg mindezt. Andi már elvégezte a kilencedik osztályt, most lenne tízedikes, csak kihagyott egy évet a verseny miatt. A következő tanévet már minden bizonnyal egy budapesti iskolában kezdi. Addig még nekünk is van dolgunk, ugyanis el kell adnunk az erdélyi házunkat, és egy újat kell találnunk itt. Emellett fel kell mondanunk a munkahelyünkön. Tóth Andi már azt is tudja, hogy mihez kezd a sok nyereménnyel, amelyet a műsor elején még nem is igazán szeretett volna. Akkor azt mondta, hogy az autóhoz még kicsi, a pénzzel pedig nem tud még bánni. Azóta megtalálta a megoldást. "Nem nyúlok ahhoz a 12 millió forinthoz, amit havonta kapok. A 10 millió forintot persze a zenére és mindenféle zenei dologra fogom költeni, az autót pedig a bátyámnak adom. Az utazás pedig még fogalmam sincs, hogyan fog megtörténni. Én az unokahúgommal szeretném, csak ő még 13 éves, szóval ez így nem valószínű, hogy összejön" - tette hozzá Andi, akire az elkövetkezendő napokban rengeteg teendő vár: próbák, fellépések, tévéinterjúk töltik majd ki az idejét.