Szatmárnémeti

A nagykárolyi Lovak négyesfogata képviseli Szatmárt az országos mesevetélkedőn – KÉPGALÉRIA

2026.02.01 - 10:43
Igencsak szoros eredményekkel záruló megmérettetés volt a vidám hangulatú, izgalmas kalandozás a mesék világában – nem csak versenyen, de a mindennapi beszédre is fontos észrevételekkel.

Izgatott kisdiáksereg vette birtokba szombaton a Rákóczi Ferenc Általános Iskola dísztermét, amely tavaly vette át a stafétát és ad otthont a Mesék szárnyán mesevetélkedő megyei fordulójának. 

hirek/2026/januar/mesevet/2.jpg

A több mint negyed évszázados múltra visszatekintő mesevilági kalandozás az egyik talán és méltán legnépszerűbb és –sikeresebb vetélkedő az elemisták körében, amely nem csak szókincsüket, olvasottságukat gazdagítja, gondolkodásukat fejleszti, de az együtt dolgozást, a csapatmunkát is. 
A Nagykárolyból, Avasújvárosból, Túrterebesről és természetesen Szatmárnémetiből érkezett 17 csapatot a házigazda tanintézmény igazgatója, Gnándt Zoltán, valamint Szejke Ottilia óvodai és elemi oktatásért felelős szaktanfelügyelő üdvözölte, a mesék — nem annyira a rajzfilmek, mint a mondott, olvasott mesék – lélek– és értelemgazdagító hatását említve.
hirek/2026/januar/mesevet/y.jpg

A bátorító szavakat követően előkerültek a feladatlapok és a „stopperóra”, vagyis telefon, hiszen az átfogó, alapos felkészülést igénylő próbatételeket időre kellett megoldani. Idén Móra Ferenc meséit vették le a könyvespolcról a szervezők, és a Dióbél királyfi, a Csicseri történet, a Sündisznócska lovagol, illetve a szépet álmodó fűzfa történetének kellett minden apró részletét jól ismerniük a nebulóknak ahhoz, hogy meg tudják oldani az ötletes, minden évben újabb érdekességeket, újdonságokat tartalmazó feladatokat.
hirek/2026/januar/mesevet/28.jpg

A feladatsor megoldását követően, de még a díjátadó előtt, „izgalomelterelésként” érdekes kézműves foglalkozás várt a gyerkőcökre, amelynek során vidám-színes bohóc-forgókat hajtogattak-ragasztottak a rákóczis tanítónénik segítségével.
hirek/2026/januar/mesevet/25.jpg

A kisiskolások feladatlapjait hozzáértő zsűri —  Szejke Ootilia, Krányák Jusztina, Papp-Fejér Olga, Geng Ildikó, Póka Mária, Lucaci Erika, Domokos Katalin, Zakariás Iringó, Baranyai Zsuzsa tanítónők — pontozta, s hogy mennyire nem volt könnyű a feladatuk, az az értékelőben is elhangzott, hiszen tizedpontnyi különbségek állították fel a nagyon szoros verseny végeredményét.

Az ékezetet mindig ki kell tenni!

Értékelőjében Szejke Ottilia zsűrielnök nem csak a nagyon jó eredményeket (amelyek hátterében nagyon sok meseolvasás és felkészülés állt) emelte ki, de felhívta a figyelmet néhány „krónikus” hibára is, amelyek egy része az izgalom és a sietség számlájára írható — hiszen nem mindegy, hogy a feladatban ki kell színezni valamit, vagy színes ceruzával összekötni részeket; sokan összekeverték a ki/kinek kérdést s így értelemszerűen a választ is, vagy a magyar nyelvben létező két határozott névelő (a és az) helyes használatát. 

hirek/2026/januar/mesevet/f.jpg

„Telefonos üzenetben egyre kevésbé használjuk ékezetesen a betűket – de helyesírásban igen! Mint ahogy a mondat is mindig nagybetűvel kezdődik. Ezekre kiemelten figyeljetek, és ne csak versenyen. Bosszantó – és bennünket pedagógusokat, zsűritagokat is bántott – amikor egy amúgy jól, helyesen megoldott feladatnál elúszik 0,25 pont ilyenek miatt. Nem érdemes ennyire rohanni.” – summázta. 
hirek/2026/januar/mesevet/xxx.jpg

A XXVI. mesevetélkedő megyei fordulóját a Nagykárolyi Elmételi Líceum Lovak csapata (Szücs Liza, Bokor Emília, Halász Fruzsina-Anna, Keller Katherina Lorelei, felkészítő Komlódi A. Enikő) nyerte — és ők képviselik majd Szatmár megyét március végén az országos döntőben Nagyváradon.

II. díj: Hami csapat (Stark Nimród, Erdei Martin, Bíró Zsuzsa, Ernyei Dóra, felkészítő Leiti Mónika), Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum

III. díj: Törpék csapat (Fleisz Sára, Makkai Alexandra, Makkai Martina, Pósz Johanna Flóra, felkészítő Pătrașca Melinda Edit), Nagykárolyi Elméleti Líceum

Dicséret:
Hold csapat
(Erdei Maja, Nagy Dóra, Pete-Komáromy Ágnes, Vágási Dorottya, felkészítő Komlódi A. Enikő), Nagykárolyi Elméleti Líceum
Alma csapat
(Eiben Kristóf, Ferder Krisztián, Gyenge Előd-Edekon, Varga Dániel-Máté, felkészítő Komlódi A. Enikő), Nagykárolyi Elméleti Líceum

hirek/2026/januar/mesevet/44.jpg

Napsugár gyermeklap különdíja:
Mesehősök csapat
(Bikács Dóra, Fenczik Boglárka, Józsa Mátyás, Huszti Dávid, felkészítő Leiti Mónika), Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum
Napok csapat
(Maier Natasa, Maier Timea, Szilágyi Dóra, Szeremi Orsolyafelkészítő Pătrașca Melinda Edit), Nagykárolyi Elméleti Líceum

hirek/2026/januar/mesevet/43.jpg

Szamos folyóirat különdíja: 
Kobrák csapat
(Keller Gerhard Alexander, Simonka Benjamin, Simonka Patrícia, Tóth Hanna-Íriszfelkészítő Komlódi A. Enikő), Nagykárolyi Elméleti Líceum
Okosok csapat
(Egyedi Málna-Dorka, Molnár Ervin-Mátyás, Takács Kincső, Tempfli Áron, felkészítő Blatniczki Cecília), Aurel Popp Művészeti Líceum

hirek/2026/januar/mesevet/38.jpg

Retro Babám könyvesbolt különdíja:
Bolondok csapat
(Biró Abigél, Giurgiuca Stefania, Gyulai Sophie, Lovász Botond, felkészítő Sink Irén Klára), Avram Iancu Általános Iskola
Mesék meséje csapat
(Antal Juszel Helga-Vivien, Lakatos Annamária, Alt Ádám - Antal, Sebestyén Ábel, felkészítő Czier Bernadett), Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum.

hirek/2026/januar/mesevet/b.jpg

Minden csapat elszántságát, kitartását, szorgalmát és több hónapnyi felkészülését oklevelekkel, ajándékokkal jutalmazták a szervezők a Rákóczi Ferenc Általános Iskola és A Biztos Holnapért Szülői Egyesületnek, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Caritas szervezet, a Napsugár folyóirat, a Szamos folyóirat, a Retro Babám Könyvesbolt, valamint az Aquastar támogatásával. 

Szabó Kinga Mária

(Fotók: a szerző felvételei és magánfelvételek)