Nagykároly

A nagykárolyi kórház újranyitását kéri Kovács

2020.06.03 - 08:14

A Nagykárolyi Városi Kórház újranyitását szorgalmazza Kovács Jenő polgármester. Nagykároly elöljárója arról nyilatkozott, hogy ismét meg kell nyitni az egészségügyi intézményt a nagykárolyi, illetve a környező településeken élő betegek előtt, annál is inkább, mivel hosszú ideje egyetlen, koronavírussal fertőzött személy sincs a nagykárolyi kórházban.

„Megértem, hogy a pandémia kezdeti szakaszában azonnal határozott döntéseket kellett hozni a fertőzés terjedésének megállítása és a betegek megfelelő ellátása érdekében, s így COVID-19-es támogató kórházzá nyilvánították a nagykárolyit is. Azonban nem értem, hogy miért kell ezt a helyzetet továbbra is fenntartani, zárva tartani a kórházat a helyi betegek előtt, mivel napok óta egyetlen, koronavírussal fertőzött személy sincs az intézményben.

Nyomatékosan kérem az illetékeseket, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a nagykárolyiak visszakaphassák kórházukat, és ismét zökkenőmentesen történjen a betegellátás az egészségügyi intézményben. Ahogy a járóbeteg-gondozó esetében ez megtörtént, úgy vélem, a kórház esetben is működhet. Nagyon remélem, hogy a kórházban dolgozó egészségügyi személyzet is hasonló állásponton van” — mondta Kovács Jenő.

Mint ismeretes, a nagykárolyi egészségügyi intézményt április 4-én nyilvánították COVID-19-es támogató kórházzá, ahol azóta csak koronavírus-fertőzött betegeket kezeltek. A nagykárolyiakat, illetve a város vonzáskörzetébe tartozó községekben élőket a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban, illetve a hozzá tartozó egészségügyi intézményekben — sürgősségi betegellátó osztály (UPU), járóbeteg-ellátó osztály — fogadják.

 

 

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Kortárs festészet és történelmi környezet találkozik

Festészeti kiállítás nyílik Ducsai István alkotásaiból a nagykárolyi Károlyi-kastélyban.
Nagykároly

Éjszakánként félgőzzel működik a közvilágítás Nagykárolyban

Nagykárolyban is csökkentett teljesítménnyel működik a közvilágítás: éjféltől hajnali 5 óráig a LED-lámpák legfeljebb 50 százalékos fényerővel világítanak.
Nagykároly

Hőségenyhítés Nagykárolyban

Mostantól négy helyszínen lehet hűvöshöz, vízhez és egészségügyi ellátáshoz jutni a kisvárosban ezekben kánikulai napokban.