Nagykároly

A nagykárolyi képzőművészet látlelete

2019.12.01 - 12:36

A ProvinciArt képzőművész-egyesület tagjai idén is kiállítással kedveskedtek. Az összesen 65 alkotást január 17-éig lehet megtekinteni a Károlyi-kastély földszinti kiállítótermében.

Úgy általában a művészet küldetéséről, a kortárs, azaz a mában élő (hivatásos, avagy műkedvelő) művészek hivatásáról is szó esett a ProvinciArt Művelődési Egyesület legújabb kiállításának megnyitóján. Az alkalmat szombat délután tartották meg a nagykárolyi Károlyi-kastély lovagtermében — aránylag kisszámú érdeklődő jelenlétében.

A közönség viszonylagos hiánya persze nem szegte a kedvét a szervezőknek. Mindjárt a rendezvény kezdetén, mintegy az alaphangulatot megteremteni az ezúttal ismét trióban felálló Acoustic Station, azaz Szűcs József, Marius és Bogdan Georgescu zenei hitvallása kedveskedett. Utánuk Kovács Jenő polgármester szólt méltatólag az egyesületről, annak tevékenységéről. Szorgalmazta ugyanakkor, hogy nyissanak a fiatalok felé, illetve hogy őt, meg úgy általában a városvezetőséget, a döntéshozókat többet nyaggassák azzal, hogy támogassák az egyesület tevékenységét. Példaként említette meg a fotóklubot, amely sokkalta aktívabb.

Bogdan Georgescu, a nagykárolyi önkormányzat kulturális részlegének vezetője ismertette a továbbiakban az ezúttal kiállító művészeket, majd Sróth Ödön, a Kaffka Margit Művelődési Társaság vezetője egyenként szólt az alkotókról, illetve a mostani tárlatra elhozott alkotásokról. Replikázott is az elöljárónak: érzése szerint egy műhely, egy székhely birtokában tudnák a „provinciartosok” bevonni a fiatalokat, azokat felkarolni, elindítani a művészi pályán.

Az egyik alkotó szólt a továbbiakban. Kovács Emil Lajos eszmefuttatásában kontextusba helyezte a művészeti feladatát, kiemelte annak a jelentőségét. Ugyan nincs új a Nap alatt, tehát de facto minden érzelmet, jelenséget feldolgozott már valamely művész, mindazonáltal a mai művészeknek is van mondandójuk, és ezt a művészet eszközeivel képesek kifejezni — nyomatékosította. Beszélt arról is, hogy a kortárs művészet fogalma mindössze azt takarja, hogy napjainkban él az alkotó, hiszen egy alkotás akkor művészi, amennyiben bármely kor emberét meg tud így vagy úgy szólítani. Hozzátette: a képzőművészet továbbra is él, teszi a dolgát. Zárásként leszögezte: van művészeti élet Nagykárolyban.

Virginia Pișcoran, Fastus József és Lendvay Zoltán, illetőleg a meghívottjuk, Kovács Emil Lajos alkotásait láthatjuk a kiállítás keretében. Lendvay Zoltán tájképeket, portrékat hozott magával. Fastus József csendéleteket, de már-már fényképszerűen élethűnek tűnő aktokat is. Virginia Pișcoran vegyes technikával előállított alkotásokkal állt elő. A szatmárnémeti Kovács Emil Lajos alkotásai a természetről szólnak. A tárlat megtekintése mindenki számára erősen ajánlott, az összesen 65 alkotást január 17-éig lehet megtekinteni a Károlyi-kastély földszinti kiállítótermében.

Megyeri Tamás Róbert