Szatmárnémeti

A nagykárolyi Adiók nyerték az Ady irodalmi-honismereti kvízt

Bár a képzeletbeli dobogóra csak három csapat állhatott, minden verenyző nyertese lett a rendhagyó Ady-főhajtásnak (Fotók: a szerző felvételei)
2022.11.22 - 21:43
Élvezetes volt a középiskolásoknak szervezett irodalmi-honismereti kvíz, amelynek főpálmáját a nagykárolyi diákcsapat nyerte – a diákok a vásárlási utalványok és könyvjutalmak mellett egy városi felnőtt kvízversenyen is részt vehetnek majd.

Izgalmas délutánon vannak túl a Szatmár megyei középiskolás diákok: kedden zajlott a Szatmár Megyei Múzeum Kulturális Turisztikai Irodája által hirdetett irodalmi-honismereti kvíz vetélkedő, amelyet Ady Endre születésnapja tiszteletére szerveztek.
A Kovács Zsolt (Kozsó) kvízmester vezette vetélkedőnek a Red Hat Yard adott otthont, ahová már a verseny előtt megérkezett a hét csapat – az Aurel Popp Művészeti Líceum XII. osztályos csapata, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium két XII., két XI. és egy X. osztályos diákokból álló csapata, valamint a Nagykárolyi Elméleti Líceum XI. osztályos csapata –, illetve néhány támogató pedagógus is.
Mivel a vetélkedő célja a rendhagyóbb formájú főhajtás mellet a költői életmű és a múzeum gondnoksága alatt működő  Ady Endre Szülőház és Emlékmúzeum népszerűsítése volt, a jelentkezők a kvíz előtt egy vezetett irodalmi kiránduláson vehettek részt Érmindszenten az emlékmúzeumban, és az ott szerzett ismeretek és tapasztalatok szolgáltak a kvíz törzsanyagaként.

hirek/2022/november/2-8.jpeg

Már a kezdés előtt érezni lehetett az izgalmat a levegőben: mindenki kikérte a maga kis (alkoholmentes) innivalóját, elfoglalta a helyét és duruzsolva várta, hogy kezdődjön a vetélkedő. A telefonokat egy dobozba kellett tegyék a diákok – legyen becsületes a játszma –, majd elhangzottak a további szabályok és a kvíz menete. A kvízmester összesen 69 kérdéssel tette próbára a jelentkezőket, a játék pedig két szakaszra osztva zajlott.

Az első rész 10, főként általános műveltség jellegű kérdéssel kezdődött, amelyek megválaszolására 40 másodperc állt rendelkezésükre a csapatoknak. Voltak érdekes, helyi jellegű kérdések is – például, hogy mi is történt 1970. május 13-14-én Szatmárnémetiben –, de az emberi tejfogak, zenei korszakok és Hókuszpók macskájának nevét is tudniuk kellett a diákoknak.
További 9+1 kérdés (az utolsó kivétel) szólt a születésnaposról, Ady Endréről, amelyek során versek, kötetek, betegsége, hozzá kötődő épületek, de még Bandika kedvenc süteményéről is megkérdezték a versenyzőket.

hirek/2022/november/3-2-1.jpg

Ezt követően áttértek a versekről a regényekre és novellákra – szintén 10 kérdés jóvoltából – amikor epikus művek főszereplőiről kellett kitalálni az adott irodalmi alkotás címet és szerzőjét. Többek között olyan személyekről volt szó, mint Baradlay Ödön, a Kőszívű ember fiaiból, Cecey Éva az Egri csillagokból de más fontos, könnyebben és nehezebben felismerhető szereplők nevei is elhangzottak
Az első szakasz végeztével a csapatok kicserélték egymás között a feladatlapokat és a kvízmester irányításával egymásnak javították azokat, majd egy rövid szünet következett.
Meg kell jegyezni, hogy a hangulat igazán nagyszerű volt, a diákok szemmel láthatóan nagyon élvezték a kvízt, ráadásul a háttérben is végig szólt a zene, ami még inkább hangulatossá tette az egész rendezvényt.

A második körre aztán még több tanár és néző érkezett, a diákok a szünetben bebiztosították magukat egy-egy újabb adag üdítővel vagy forró csokival, így újult erővel futottak neki a kvíz következő szakaszának, amely – az elsőhöz hasonlóan – ismét 10 általános műveltség jellegű kérdéssel indult. Most is voltak izgalmas kérdések, kezdve a Harry Potter könyvektől, egészen Románia EU-s csatlakozásáig. A kérdések közben humoros segítségek is elhangzottak a hangulat fokozása érdekében, amelyek még inkább magasba repítették a résztvevők kedélyét – és nemcsak.
A kérdéseket követően közismert Ady verseiből hagytak ki szavakat, azokat kellett pótolni a diákoknak. A későbbiekben, amikor a javításra került sor, a diákok minden kiegészített verset szavalva, olykor megzenésítve és megfilmesítve nézhettek, hallgathattak meg.

hirek/2022/november/4-6.jpeg

A kvíz utolsó előtti részében, a Korántsem kortárs kérdések címszó alatt főleg Petőfiről és Kölcseyről hangzottak el különféle kérdések, de más híres, fontos személyek és események is szóba jöttek, amelyekre a diákoknak szintén tudni kellett a választ, amennyiben nyerni szerettek volna.
Zárásképpen képek alapján kellett felismerni a híres erdélyi személyeket, ami talán az egyik legnehezebb része volt a vetélkedőnek, hiszen költők, írók, politikusok vallási személyiségek, néprajzkutatók, hegymászók és énekesek egyaránt megjelentek a vetítő képernyőjén.
A kvíz végén Kozsó egy bónusz kérdéssel állt elő, amely sors- és pontszámfordító volt egyaránt, ugyanis egy ismeretlen szövegrészről kellett megállapítani, hogy hova tartozik. A játék végén kiderült, hogy a diákoknak egyáltalán nem volt könnyű dolguk, nagyon leleményesnek kellett lenniük, hiszen az említett szöveg az Amerikai Egyesült Államok himnuszának első szakaszának magyar fordítása volt.

hirek/2022/november/5-3-1.jpg

A kérdések befejeztével a feladatlapok újabb javítása következett, ami még inkább felszínre hozta a versenyzők izgatottságát: voltak akik örömükben tapsolva, ujjongva konstatálták, hogy helyesen válaszoltak egy-egy kérdésre.
Miután összegyűjtötték a kijavított feladatlapokat, a szervezők további 10 perc szünetre küldték a diákokat, amely nem azzal telt, hogy a diákok gyorsan kézbe vegyék a frissen visszaszerzett telefonjukat, hanem inkább az izgalom és a jókedv köszönt vissza mindenki arcáról.
A szünet után elérkezett a várva-várt pillanat, ám mindenekelőtt a kvízmester megköszönte a diákok és a tanárok részvételét, majd felkérte Szőcs Pétert, a Szatmár Megyei Múzeum aligazgatóját, hogy adja át a díjakat.

Dobpergés, izgulás: a dobogó első fokára a Nagykárolyi Elméleti Líceum, XI. osztályos csapata, az Adiók állhatott, a második és harmadik helyet pedig a Kölcsey Ferenc Főgimnázium XII. osztályos csapatai, a Tegnap (II.) és az Ady-sokk (III.) nyerték.

Szabó Beatrix


 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Mindent tudsz Adyról? Akkor gyere kvízezni!

Ady Endre születésnapjának évfordulóján irodalmi-honismereti kvíz vetélkedőt szervez középiskolás (X – XII. osztályos) diákok számára a Szatmár Megyei Múzeum — november 19-ig lehet jelentkezni.