Helyi érték

A nagy rohanásban valaki hirtelen felhúzta a kéziféket

2020.04.03 - 16:00

Rövidzárlat … Hát igen, talán így tudnám a legjobban kifejezni azt amit érzek manapság: rövidzárlat! Vagy hasonlíthatnám akár a villanyáram elvevéséhez az „átkosban „ !

Utoljára március 13-án jártam a színházban, de akkor is csak virtuálisan: megnéztem az Ügynök halála című darab élő közvetítését az interneten. Érdekes volt szembesülni ezzel és átérezni ezt, hisz soha nem volt még erre példa, hogy saját társulatom nagyszínpadi bemutatóját élő közvetítésben láthassam. …és aztán néma csend! Leállt a gépezet! A nagy rohanásban valaki hirtelen felhúzta a kéziféket. Van aki orra bukott és még mindig nem tért magához, de a többség már felkapta a fejét és valamilyen formában próbál megnyilvánulni, ki ahogyan tud, de főként az internet segítségével! Van aki verset mond, van aki gitározik, Van aki énekel vagy táncol és ezt felteszi a netre. Teljes színházi előadások kerülnek fel az internetre, s így lehetőségünk van megnézni olyanokat is, amelyeket élőben nem tudtunk volna látni. És mindemellett online folyik a színházi munka is ! Lesznek mesés-verses meglepetéseink, lesz rádió színház is, valamint a Költészet napját is megtartjuk, nyilván virtuálisan.

A nagy rohanásban a színész-embernek most akadt egy kis ideje magára is, behozni egy-két házkörüli lemaradást, lekerült a polcról az ukulele is és a gitár, a szájmuzsikába bele-bele fújok és nem utolsó sorban: A család! Most több időnk van egymásra, de főleg a gyerekekre. Van egy első osztályos fiam, aki naponta feladatokat old meg, olvas és tanul — a tanító néni gondoskodik arról, hogy minden a rendjén legyen a gyerkőcökkel — és van egy egyéves tíz hónapos kislányom aki minden eszközzel megpróbálja áthúzni a bátyja programját. És akkor itt vagyunk mi, ketten a nejemmel, akik próbáljuk kordában tartani a dolgokat. Egyszóval: pörgünk! Nem unalmas az élet itthon.

Remélhetőleg minél hamarabb leveti a világ magáról ezt a kényszerzubbonyt, és minden visszatér a régi kerékvágásba!

 

Péter Attila Zsolt színművész,

a Harag György Társulat tagja