Nagykároly

A minőségi zenéé volt a főszerep hétfő este

Fantasztikus hangulatban telt a budapesti együttes koncertje Fotó: Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság
2022.08.03 - 10:17
A dzsessz szerelmeseinek, az élő zene és a hangszerek kedvelőinek szolgáltak csemegével az idei nagykárolyi AugustFest első napján, amelyen a budapesti Micheller Myrtill and SWINGUISTIQUE lépett színpadra.

Az idei, egyhetes rendezvény (augusztus 1. és 7. között tartják meg) dzsesszesttel indult, amely a Jazz, Bossa Nova and French Swing elnevezést kapta. A Nagykárolyban már jól ismert helyi fesztivál első koncertnapja este fél 9-kor vette kezdetét, amire szép számban érkeztek résztvevők a Károlyi-kastély parkjába, ahol egyébként már előtte is rengetegen sétálgattak a hangulatos kis sátrak között. A kastélykert varázsát, a gyerekeknek felállított vidámparkot és a jó hangulatot az élő zene csak még varázslatosabbá tette, igen kellemes nyár este volt az AugustFest első napja végén.

Micheller Myrtill énekesnő, színésznő egyébként sokak számára a Meseautó című mozifilm kapcsán lehet ismerős, amely remake-jének főcímdalát énekelte. 2003-ban pedig ő volt a Megasztár első szériájának felkészítő énektanára, és ő az, akit 2007-ben Magyarország 50 legsikeresebb fiatalja közé soroltak. Myrtill, akit Fonogram-díjra is jelöltek, 2018-ban ARTISJUS előadói díjat kapott érdemei elismeréseként.

A programok folytatódtak, kedden a Nagykárolyi Táncgála következett, amelyen a helyi táncoktatók csapatai, a Magic Dance, a Club Dance és a Lead and Follow léptek színpadra, ma pedig az operetteké, musicaleké és a canzonettáké lesz a főszerep. A programok minden este 8:30-kor kezdődnek, a szervezők mindenkit szeretettel várnak. J.Zs.