Szatmárnémeti

A migrációs kihívások a fiatalok szemszögéből

2018.03.09 - 10:04

A Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület a 2017-es pályázati ciklusban döntött úgy, hogy bekapcsolódik a migrációs téma taglalásába egy nemzetközi képzéssel. Tíz ország fiataljai találkoztak Szatmárnémetiben, s járták körbe a Migráció – Integráció kérdéseit.

Negatív felhangja van annak, ha mostanság a migráció beszélgetés tárgyát képezi, vagy ha valaki a migráns szót kiejti. A legtöbben meglehetősen tájékozatlanok a témában, vagy csak egyszerűen beérik azokkal a sokat szajkózott frázisokkal, amelyek napvilágot látnak a sajtóban. A migráció és vonatkozásai teljes körű körbejárása végett az idei évben az Erasmus+ programnak csaknem minden országban ez lett a kiemelt témája.

A Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület a 2017-es pályázati ciklusban döntött úgy, hogy bekapcsolódik a téma taglalásába egy nemzetközi képzéssel; ez tulajdonképpen egy hosszabb távú képzési program ifjúsággal foglalkozó szakemberek számára, amely a migrációval kapcsolatos kihívások kezelésében és ezzel együtt a fiatal bevándorlók és menekültek integrációjának támogatásában érdekelt. „Lehet azzal támadni bennünket, hogy be akarjuk vonzani a migránsokat, ám aki ezt állítja, az mindössze csak a téma felületét karcolgatja. A Migráció –Integráció témája éppen az, hogy megértsük a migráció és a migrációs folyamatok mibenlétét. Fontos, hogy elmélyítsük a fiatalok témával kapcsolatos ismereteit, és helyére tegyük az ezzel kapcsolatosan kialakult gondolatokat, sztereotípiákat, miközben két fő kérdésre összpontosítunk a trénereinkkel együtt. Az egyik a menekültválság témaköre, ezzel együtt a menekültekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés, a másik pedig a fiatalok munkanélküliség miatti folyamatos kivándorlása” — magyarázta Őri-Pákay Franciska, a SZAFKE alelnöke, aki egyben az Erasmus+-projektek koordinátora.

Fontos lenne, hogy a mobilitásra kényszerülő fiatalok felkészülten érkezzenek a célországba, és ott is legyen lehetőségük támogatásra, mert ezzel a kettős rendszerrel kivédhető lenne, és nem kellene az első, amúgy is nehezebb beilleszkedési szakaszban még a hátrányos megkülönböztetés miatt is szenvedniük. „Nem is gondoltam volna, hogy ennyi aspektusa van ennek a kérdésnek. Olyan részletekre világított rá a képzés és a többiekkel végzett közös munka, amelyekre előtte nem is gondoltam volna. Megtanultam, hogy melyek az előmozdító vagy a hátráltató tényezői a migrációnak, de itt is olyan részleteket fejtettünk meg közösen, amelyek egészen biztosan segíteni fognak abban a munkában, amelyet otthon végzünk, Montenegróban” — mesélte Dianna Ostojić.

A hosszú távú képzés átfogó célja az ifjúsági dolgozók képzése, illetve hogy tudatában legyenek a különböző európai migrációs rendszereknek, és tudják, hogyan kezeljék a migrációból eredő kihívásokat, illetőleg hogyan használják fel a migrációval létrehozott lehetőségeket a fiatalokkal való munkájuk során. Másodlagos cél az, hogy a résztvevők készek legyenek a migrációval és a mobilitással kapcsolatos projektek fejlesztésére, s ebbe be tudják vonni a fiatal migránsokat is. Ezek a tevékenységek segíthetnek a társadalom migrációról kialakított negatív képének árnyalásában, de elősegíthetik a toleranciát is a bevándorlókkal szemben.

A hosszú távú képzés első találkozója január 19–26. között volt Szatmárnémetiben, ahol tíz ország (Románia, Magyarország, Törökország, Szerbia, Montenegró, Albánia, Görögország, Bosznia-Hercegovina, Bulgária és Koszovó) negyvennégy fiatalja gyűlt össze, hogy egymástól tanuljanak. A képzés második találkozója június elején lesz megtartva Montenegróban. A két képzés között időszakban a trénerek „házi feladattal” látták el a program résztvevőit. Ez a SZAFKE első ilyen típusú dupla projektje, amely egyrészt a téma, másrészt pedig a kétországos szervezési kérdések és lebonyolítás miatt is kihívást jelent.