Nagy Sándor avasújvárosi vállalkozó a helyi református templom tornyának megemelésekor a toronygombban egy emlékiratot talált, amit az 1950–ban végzett javításkor helyeztek el az elődök, melyből sok mindent meg lehet tudni a templom történetéről.

— 1955. június 12–én születtem Avasújvárosban. Ide jártam iskolába, majd a szatmárnémeti Építészeti Líceum szakmunkásképző osztályában szereztem diplomát, mint ács. Dolgoztam a szatmárnémeti Építészeti Vállalatnál, később a Constructorulnál mint csoportvezető, 1990–ben önálló építkezési vállalkozást indítottam be, azóta magánvállalkozóként tevékenykedem — nyilatkozta lapunknak Nagy Sándor.

— Hogy lehetett abban az időben mesterséget tanulni?

— A mesterséget nem tanulják, hanem lopják. Amit az iskolában tanultunk, az édes kevés lenne ahhoz, hogy megálljuk a helyünket a munka mezején. Az elméleti részt meg lehet tanulni, de gyakorlati tudás nélkül nem sokat ér. A mesterséget, a szakmát szeretni kell. Aki nem szereti a munkáját, az nem sokra viszi.

Magánvállalkozó

— 1990 után sokan próbálkoztak magánvállalkozással, de kevesen maradtak meg. Önnek ez hogy sikerült?

— Nagyon nehéz megmaradni, főleg most, hogy kevés a munka. A válság miatt kevesen építkeznek, nagyon sok elkezdett munka abba maradt. Itt van például az iskola. Négy éve épül, de pénzhiány miatt nem tudjuk befejezni. Mi mindig előre járunk a munkával, mint ahogy fizetnek, de mi sem állunk úgy, hogy túl sokat dolgozzunk előre. Sajnos nem csak az a baj, hogy a munka kevés, hanem az, hogy egyre kevesebb a szakember, ezért azt a kevés munkát sem könnyű elvégezni. Diplomás emberek vannak elegen, de kevesen vannak csak, akikre komoly munkát lehet bízni. A jó szakemberek egy része elment külföldre, a másik része kiöregedett. Kevesen vannak már azok, akik dolgoznak és lehet tőlük mesterséget tanulni. Én azt tapasztalom, hogy nem is igazán akarnak a mai fiatalok mesterséget tanulni, de ha vannak kivételek, azok a mai szakiskolákban, a mai oktatási módszerekkel nem kapnak erre lehetőséget.

Szakmai ismeret

— Az ön munkásai hol tanultak?

— Nekem az a szerencsém, hogy még besegít két olyan szakember, akiktől én is tanultam az ácsmesterséget. Az egyik a hatvanöt éves Simai Géza, a másik a hetven éves Lajos Sándor. Ők még itt vannak, mutatják a fiataloknak, hogy mit, hogyan kell csinálni, de már nem másznak fel az állásra. Az avasújvárosi református templomnak is — ahol most dolgozunk — ők csinálták a tetejét. Tökéletesen ismerik a tervrajzokat, és jobban látják a dolgokat, mint a tervezők.

— Sok a munkanélküli mérnök, ők miért nem vállalnak munkát az építészetben?

— Vállalnának, de nekem nem éri meg, hogy mérnöki munkára alkalmazzak embert. Ők kivitelezési munkákat nem vállalnak, de nem is lennének képesek rá. Nem áll a kezükbe a kalapács és a fűrész. A legtöbb mérnök a tervezésnél is hibázik. Sok esetben a munkások elvégeznek egy műveletet, a mérnökök később hozzáigazítják a terveket. A baj az, hogy tervek nélkül nem lehet dolgozni. Nekem minden munkához alkalmazni kell terepfelelőst és munkaellenőrt, akiket azért kell megfizetni, mert átvesznek bizonyos munkafolyamatokat. Az igazi az lenne, ha a projektek készítésekor ott lenne egy–két mesterember, hogy kiszűrje a már akkor látható hibákat. Ha hibás a terv és hibásan végzünk el egy–egy munkafázist, azt ki kell javítani, ami előre be nem tervezett kiadásokkal jár.

Templomjavítás

— Az ön cége végzi a templom tornyának a megemelését. Amikor levették a tornyot, hogy azt felújítsák, egy érdekes dolgot találtak. Mi volt ez?

— Induljunk ki abból, hogy az avasújvárosi református templom nagyon többször szorult felújításra. Óriási vihar tört ki 1935. június 28–án este, ami az 1898–ban átalakított templomtorony gömbjét ledöntötte a földre a villámhárítóval, a vitorlával és a csillaggal együtt. A templom renoválását halogató gyülekezet ezt úgy értékelte, mint egy intést a Mindenhatótól, hogy a már 1926–ban tervezett templomjavítás megkezdődjön, és a megrongált toronygombot újjal pótolja. 1950 tavaszán ismét szükségessé vált a templom–ház és torony bádogfedelének nagyobb méretű kijavítása, mert a tető és a csatorna több helyen kilyukadt és tönkrement, veszélyeztette a templom–ház és a torony falainak épségét. Az első elgondolások szerint csak ezeknek a kijavítása volt tervbe véve, a csillag és a toronygomb levétele és kijavítása nem. De amikor a javítását vállaló bádogosok közelebbről megvizsgálták a csillagot és a gombot, megállapították, hogy feltétlenül szükséges azok levétele és kijavítása is.

— Mi volt az oka annak, hogy ilyen rövid idő alatt tönkrement a torony?

— A levétel után látszott meg, hogy az 1935–ben készített, alig 15 éves toronygomb nagyon rossz állapotban van. A romlás oka egyrészt az, hogy az akkori vállalkozó, aki a gombot készítette gyenge anyagot használt és rossz munkát végzett. Ennek következtében a gomb hurkáját az alsó részeken a rozsda megette, a cikkek cinezése sok helyen felvált. Mivel az árbocoknak a végét, ahol a fa elkorhadt, nem javította ki, az árboc és ami a csillagot és a vitorlát tartotta, ferdén állt. A másik ok az volt, hogy 1940. szeptember 5–én, amikor a bécsi döntés után a magyar csapatok Avasújvárosba bevonultak, a bevonulás napján a visszavonuló román határőr csapat gépfegyvertűz alá vette a toronyba kitett magyar zászlót, a csillagot és a toronygombot. Ez a géppuskatűz nemcsak a gombot lyukasztotta át több helyen, hanem a torony tetejét és az 1898–ban készített csillagot is. A 26 ágú csillag 21 ága egy vagy több helyen meg volt sérülve.

Nagybátyja nyomában

— Ön nemcsak arra büszke, hogy részt vett a templom tornyának a felújításában, hanem arra is, hogy néhai nagybátyja munkáját folytathatta.

— Az 1950–ben történt javítást nagybátyám, Nagy Imre és a nagybányai Ruschinczki Vilmos végezte. Kijavították a gombon és a csillagon a rozsda és golyó által okozott sérüléseket és hibákat, az árbocfa tetejét megerősítették, hogy az árbocrúd és a rajta lévő csillag, valamint vitorla egyenesen álljon. A vitorláról leszerelték a vas rámát, ami nagyon nehézzé tette azt. Mindezeket befestették galambszürkére. Kijavították és kiegyenesítették a villámhárítót, valamint a toronyfedél, a templom–ház fedél és a csatornázás hibáit. Az 1000 fő befogadására alkalmas református templom a 15. században épült. 1988–ban kezdték meg az új templom építését, templomjavítás és bővítés címen, majd az 1989-es események után a terveket megváltoztatták, és egyhajós templom helyett kereszthajósat építettek végül. A régi templomnak csak a tornya maradt meg, melyet 1796-ban építettek, a többit lebontották. 2000–ben került sor az ünnepélyes felszentelésre. A régi templomból származik mészkőből faragott, kelyhet mintázó kőszószéke is, melyet a híres kőfaragómester, Kidei Sipos Dávid faragott 1759–ben. Református közösségének jelentőségét mutatja, hogy 1686–ban zsinatot tartottak itt.

Emlékirat

— Avasújvárosnak és az avasújvárosi református templomnak a története abban az emlékiratban olvasható, amit önök találtak meg nemrég, amikor a templomtornyot javították. Mi olvasható eben az emlékiratban?

— 1270–t tekinthetjük a település alapítási esztendejének, mivel az első adat ebből az évből maradt fenn. Avasújváros az Avasság legelső települése, ahová a magyarok, mivel nem volt messze a síkságtól, és nem feküdt magas hegyek közt, a Tálna patak völgyén korán felhatoltak. Az uralkodó 1270–ben, mint kihalt ember birtokát adta át a Morócz család ősének és a középkor végén teljesen magán jellegű teleppé vált. Későbbi földesurai a Báthory, majd a Wesselényiek. Földjei a Tálna vize mellett igen termékenyek, rétjei, forrásvizei jók, rengeteg erdeje tölgy-, bükk-, muzsdajfákból áll, szőlője jó bort terem, de keveset. Már a XIV. század elején volt itt egyház. Nagyon jellemző, hogy a helység közigazgatásában az egyházi és városi kormányzást csak 1805–ben választották külön. 1686–ban zsinatot tartottak itt. Temploma a XV. századból való lehet, az 1717–es tatárjáráskor leégett, de restaurálták.

Adományok, közmunka

— Abban az időben adományokból és közmunkával épült a templom?

— A templom felépítését támogatták a német és holland segítő szervezetek. Újvárosi János a település névadója, de mégis a legvalószínűbbnek az az elmélet tűnik, hogy a feldúlt aranyosmeggyesi vár lakói ide menekültek és itt akarták felépíteni az új várat, az új várost. Az idősebb lakók szerint, a századok folyamán legalább háromszor helyet cserélt a település. Először a Bodó nevű hegy alatt állt, de ez egy kevésbé védett terület volt, ezért visszahúzódtak a Feketehegy alatti völgybe, de innen is elköltöztek a mai muzsdaji-tó irányába, de az országúttól jó távol, végül következett a mai hely. Avasújváros történelme évszázadokon át összefonódott a reformációval, így a helyi református egyház története csaknem azonos a mezővároska történetével. 1805–ig a település kormányzását is ugyanaz a testület végezte. Bár ezen egyház reformálásának évét nem tudjuk megállapítani, de Újváros már az első időben elfogadta a reformációt. A későbbi idők számadásaiból kiderül, hogy a református egyház, s egyúttal a mezőváros gyarapodásából kitűnik, hogy mind a malom, mind pedig a kocsma szép jövedelmet hozott és az egyház már korábban is kapott adományokat a város urától. Ezzel függ össze többek között az is, hogy 1649–ben megvehetik a templom nagyobbik harangját és 1686–ban már Újvárosban tarthatják meg a kerületi egyházgyűlést. Aztán nehezebb idők következtek. Német és török egyaránt sanyargatja az országot. A hosszan elhúzódó háborúskodás, a váratlan rajtaütések és rekvirálások elszegényítik a lakosságot, vele az egyházat. Feljegyezték, hogy 1691–ben a „hírtudók” jelentései alapján Újváros népe szertefut, magát és barmait az erdőkön, mezőkön rejtegetik, a malmot zálogba adják. Az ellenséges hadak elvonultával a vallásos buzgóság, az áldozatkészség visszatér, és az egyház népesedik, a templom szűkül, kart készítenek elé. 1717–ben jön a tatár, a hívek javaikkal a hegyekbe menekülnek, és az ellenség felperzseli az egész várost. Az egyház tulajdonképpeni hegyi háza a szőlő alatt épült 1768–ban. Először 1896–ban, majd száz év múlva másodjára is felújították, átépítették, elnyerve mai formáját. Az egyház jellegzetes szokása, hogy október utolsó vasárnapján hálaadó istentiszteletet tartanak, hálát adnak Istennek az évi termésért. A községhez tartozik a Grosz–tanya. Nevezetes emléke a négy kőre járó malma, a melyet még Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől kapott.

Elek György