Vidék

A mennyország vágya - búcsú Szamosdarán

2020.08.16 - 10:08

Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én, amikor az Egyház Mária testének és lelkének mennybevételéről emlékezik meg, templombúcsúra gyűlt egybe a római katolikus közösség Szamosdarán. A legszentebb áldozatot Schönberger Jenő megyéspüspök mutatta be, homíliát pedig Dudás Miklós mikolai plébános intézett a hívek felé. Ebben a mennyország, illetve a földi boldogság eléréséről beszélt Mária, a Nagyboldogasszony példáján keresztül.

 

A Krisztus-szeretőknek a mennyország kell, hogy az igazi hazájuk legyen – emelte ki Dudás Miklós. „Úgy, ahogyan minden otthonát, szülőfaluját, szülőföldjét szerető embernek a lelkében ott van az egészséges honvágy érzése, nekünk, keresztényeknek is ott kell, hogy legyen a lelkünkben a mennyország utáni vágy. Máriának az útja a menny felé sem kezdődött máshol, mint a földön. Kövessük tehát az ő példáját a mennyország eléréséért. Mária mindig elfogadta az Atya akaratát – így válhatunk mi is boldogokká, hiszen a boldogság Mária életében is onnan eredt, hogy akaratát az Atyáéval egyeztette. A Boldogságos Szent Szűz ezért a mai ünnepen azt mondja nekünk, ha boldogok akarunk lenni, ne hiányozzék az Isten sehonnan sem a mi életünkben. Nincs más járható út, mint amit Mária megjárt, az Isten útja. Legyen meg bennünk az a szerető vágyakozás, vonzódás, ami a mennyország felé visz. Nem csüggedhetünk, nem lehetünk bizonytalanok, mert magunk mellett tudhatjuk a mi égi édesanyánkat, aki már előttünk költözött ebbe a csodálatos, boldog világba, hogy ott legyen Szent Fia társaságában. Földi életünknek a boldogsága attól függ, mennyire tudjuk elsajátítani a legszentebb édesanyának, a Nagyboldogasszonynak a lelkületét” – nyomatékosította Dudás Miklós.

 

A szentmisét követően a közösség átvonult a búcsúra elkészült Szent Márta hittanteremhez, amelyet Schönberger Jenő püspök megáldott.

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Útjavítások Pusztadaróc területén

A csatornahálózatot is bővítik a Szatmárnémetivel szomszédos községben, de az Atyára vezető községi utat is szélesíti az önkormányzat. Hamarosan a községen átvezető megyei út is megújul.
Mi újság?

Búcsúnap a múzeumban

Másfél évre bezár a megyei múzeum szatmárnémeti épülete, mert felújítják. Szombaton búcsúzott el látogatóitól az épület és a muzeológusok.
Sport

Díjazta az AJF a daraiak páratlan teljesítményét

Páratlan teljesítménnyel nyerte meg az ötödik vonalbeli bajnokságot a Pusztadaróci Recolta II-Szamosdara labdarúgócsapata, ugyanis tizennyolcból tizennyolc bajnoki meccset nyert meg, és plusz 64-es gólkülönbséggel zárt.