Vidék

A méheket ünneplik ma Gencsen – természetesen mézkóstolóval

A méhészet csínját-bínját ismerhetik meg az érdeklődők ma Gencsen. (Fotó: Facebook)
2022.05.21 - 10:30
Kóstolóval egybekötött méhészeti bemutatót rendeznek ma délután a gencsi kultúrotthonban. Az érdeklődők többféle mézből falatozhatnak és a pergetés technikájával is megismerkedhetnek.

A méhek világnapja alkalmával mézkóstolással egybekötött tudománynépszerűsítő előadást rendez ma Gencsen a helyi Együtt a Jó Dolgokért Egyesület. Az esemény fő meghívottja Mészáros Árpád méhész szakember. A méhészet iránt érdeklődő közönséget 13:00 órától várják a szervezők a gencsi kultúrotthonban. Az esemény során a méhészettel kapcsolatos eszközökkel és technikákkal ismerkedhetnek meg majd a látogatók, illetve a szakma végtermékeit is megtekinthetik. A tervek szerint recpcemézet is fognak pergetni a helyszínen, és többfajta édességből tartanak majd kóstolót. Emellett a gyerekek kedvence, a mézes kenyér sem maradhat el.

A méhek világnapját a méztermelés szempontjából igazi nagyhatalomnak számító Szlovénia kezdeményezésére ünneplik 2017 decembere óta, amikor az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) közgyűlése egyhangúlag támogatta, hogy május 20-át a mézgyűjtő rovarok napjává nyilvánítsák. Ez a nap egyébként az európai méhészet kiemelkedő alakja, az első osztrák méhészeti iskola szlovén vezetője, Anton Janša születésnapja is egyben. A hasznos rovarok védelmében nemzetközi összefogásra van szükség, ugyanis az intenzív mezőgazdasági tevékenység miatt a beporzók száma az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökkent. Több civil szervezet is folyamatosan kampányol a növényvédelemben használt, méhekre kifejezetten veszélyes vegyi anyagok visszaszorításáért, valamint több európai városban is telepítenek méhlegelőket, vagy készítenek kaptárakat vadméhek számára, amelyeket védett körülmények közé helyeznek. V. B.