Vidék

A méhek védelmére figyelmeztet a szakember

2020.05.22 - 14:45

Sok bosszúságot okozhat a padlásra költözött darázs-, illetve méhraj; míg az előbbi veszélyes és irtható, addig a méh rendkívül hasznos állat, és kerülni kell az irtását. Alapvetően arra minden esetben oda kell figyelni, hogy a házi méh védett rovarnak számít. A befogása sokkal hasznosabb, mint az irtása, amitől minden rovarirtó elhatárolódik.

Lép Lajos Szabolcs 20 éve tevékenykedik hivatásos méhészként. A két évtizednyi munkájára alapozva osztotta meg szerkesztőségünkkel szakmai tapasztalatait a méhekről általában, de gondozásukról és a természetben betöltött, kulcsfontosságú szerepükről is beszélt.

„Az emberiség élelmiszer-termelésének mintegy harmada a rovarok, nagyrészt a méhek beporzó tevékenységétől függ. Szerepük a természetben kulcsfontosságú. A kis szorgos rovarok eredményei és a természetben betöltött szerepük ismert, védelmük fokozottan szükséges. Vidékünkön a méhek — számos más növény mellett — különösen a repce, az akác, a hárs és a napraforgó beporzását végzik” — mondta a szakember.

A méz jótékony hatása közismert, de emellett a méhek által sok más hasznos anyaghoz jutunk, mutatott rá a szakember — ilyen például a méhszurok (propolisz), a virágpor (pollen), a méhpempő, méhviasz —, hozzátéve azt is, hogy ezek természetes, vitamindús, energiát adó anyagok, amelyek fogyasztásával elkerülhetők a mesterségesen előállított gyógyszerek káros mellékhatásai.

A szakember a méhek védelmére különösképpen felhívja a figyelmet: „A méhek védelme rendkívül fontos. Ennek érdekében egyrészt szükség lenne a méhészet megfelelő állami támogatására, másrészt elengedhetetlen a méhészek és a mezőgazdászok közötti kommunikáció, az érdek ugyanis közös. A kerti, mezőgazdasági munkálatok idején — különösen a permetezéskor — ez fokozottan lényeges. Egyeztetni kell, hogy mikor, milyen anyagokkal történik a permetezés, hogy a méhészek időben megtehessék a megfelelő óvintézkedéseket. A gazdák számára ajánlott olyan permetezőanyagok használata, amelyek, bár drágábbak, de kevésbé károsak a méhek számára.”

„Gazdaként, emberként viszonyuljunk felelősségtudatosan a méhekhez! Gondoljunk arra, milyen következményei lennének, ha a szorgalom jelképei kipusztulnának!” — üzente a szakember.

Kallós András

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Jó termésnek is örülhettek az új kenyér napján Lázáriban - KÉPGALÉRIA

Az új kenyér szimbolikája előtt tisztelegtek vasárnap Lázáriban, ez a nap többről szól mint búzáról és napi betevő falatról, hiszen a magyar közösség egyik alappillérét testesíti meg az új kenyér.
Vidék

Megszegetik az új kenyér Lázáriban

Szent István-napi kenyérünnepet tartanak vasárnap Lázáriban.
Vidék

Készre csiszolják Szatmár megye új ékkövét

Az előre kitűzött tempóban zajlik a munka a sándorhomoki, közkézen lévő Kováts-kúriánál, 78 százalékos teljesítésnél tart a kivitelező, határidőre kész lesz.