Izgatott művészekkel, rendező-felkészítőkkel és izguló szülőkkel, több mint 200 résztvevővel telt meg zsúfoltságig a halmi kultúrotthon szombaton kora délelőtt, amely idén már tizenhetedik alkalommal adott otthont a LiterArt Magyartanári Egyesület által szervezett Diákszínjátszó Fesztiválnak — annak a Szatmár megyei rendezvények között mind a mai napig egyedinek számító, megmérettetéssel ötvözött seregszemlének, amely különleges helyet vívott ki magának a diákok és tanárok szívében egyaránt.

Olyannyira, hogy a fesztiválra jelentkező csapatok – közöttük több, már évek óta visszajáró társulat  – nem csak feltétlenül azért jönnek, hogy helyezést érjenek el, hanem azért is, hogy felmérjék a többi csapatot, hogy egymástól tanuljanak, s legfőképp egy vidám és különleges napot töltsenek együtt a fesztivál mottójának jegyében: „Én játszom ugyan, de ti vegyetek komolyan.” S hogy mennyire komolyan vették egymás játékát, azt maradéktalanul igazolta az a hatalmas tapsvihar is, amellyel a gyermekek az előadásokat követően a másik csapat munkáját értékelték és elismerték, ahogy szinte gurultak a nevetéstől a poénokon és mókás helyzeteken s ahogy szinte tapintható volt a drukkolás és segíteni akarás az egész nézőközönség irányából, amikor a színpadon előfordult egy-egy baki vagy botlás. És maradéktalanul megvalósult a fesztivál megálmodóinak-szervezőinek elsődleges célja is: hogy az általános iskolás korosztály közelebb kerüljön a színház világához, a színpadi formák segítségével — mozgás, zene, szép magyar beszéd — bővüljön önkifejezési kultúrájuk, fejlődjenek kommunikációs képességeik, mozgásuk és önbizalmuk. 

Idén kilenc társulat jelentkezett a megmérettetésre s a fesztivál örökmozgó, fáradhatatlan szervezője, Pap Erika magyartanárnő, a házigazda Illyés Sándor polgármester — aki egyáltalán nem titkolta, mennyire büszke arra, hogy Halmi ismét otthont ad a fesztiválnak —, valamint Fisár Erika szaktanfelügyelő köszöntő szavait követően „felgördült a függöny.”

Érdekes és véletlen egybeesésnek is lehetne nevezni, hogy a csapatok zöme — függetlenül attól, maguk a diákok írták teljes egészében a darabot vagy felkészítőik közreműködésével — az iskolával, diáklétükkel, influenszerekkel, virtuális világgal, elektronikai kütyükkel, mesterséges intelligenciával kapcsolatos tematikájú előadással érkezett. Ám valahol több ez, mint véletlen egybeesés. Hiszen ezek a témák róluk, saját problémáikról szólnak; arról, ami mindennap foglalkoztatja őket — és amikor, más – más vetülettel ugyan, de sorozatban megjelennek a színpadon, akkor nagyon is oda kell(ene) figyelnie rájuk a felnőttek világának.

Elsőként a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum Öt Szent Lator csapata lépett színre — Suli–sokk című vidám jelenetükben poénfüzért mutatva be saját élethelyzeteikből a nézőknek, önmagukat is kiparodizálva, ugyanakkor nagyon jó rendezői megoldásként minden fellépő a diák és a tanár szerepébe is bújt.

Az IFI–KÖDIK A tökéletes házi feladat katasztrófája szatírának volt ugyan minősítve —  ám a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjainak előadása több volt, mint szatíra vagy görbe tükör. A chatgpt és a mesterséges intelligencia nagyszerű dolog ugyan, s remekül fel lehet használni, hogy elkészítse a tökéletes házi feladatot (vagy bármi mást), és így rengeteg idő szabadul fel, amit fontosabb/értékesebb dolgokra lehet fordítani — ám előbb vagy utóbb, de kibújik a szeg a zsákból. Vagy mert túl tökéletes  lesz a házi (csak épp nem tükrözi az adott diák ismert egyéniségét, rajztechnikáját, szófordulatait) vagy mert néha nagyot hibázik. 

Ha valaki azt hitte, az örök klasszikus Hófehérke meséből már nem igazán lehet semmi újat hozni, az alaposan meglepődött, hiszen az avasújvárosi Tirpe –Törpe csapat brillírozva mutatta meg: igenis lehet még egy ilyen klasszikust is remixelni — arról már nem is beszélve: melyik királyfi nézi meg előbb Hófehérke 46–os lábát s csak aztán csókolja életre? 
Bevonulásilag, jelmezileg és minden szempontból üdítő színfoltja volt a fesztiválnak Hófehérke megtévesztett törpéi.

Aztán ismét a kütyük, de még inkább a közösségi platformok, az önképtorzító filterek, az influenszerek kerültek színpadra — az AvramOn (Avram Iancu Általános Iskola) improvizációs előadása nem csak azt firtatta, mit is ér a pénzzel, a követőkkel az influenszer, de arra is rávilágított: az ő életük sem mindig rózsás.

Hogy mi minden jöhet össze egy olyan délutánon, amikor a kiskamasz szívtipró a világ legnagyobb randijára készül? A láb alatt lévő húgitól és barátnőitől kezdve az elszökött macskát kereső szomszédlányokon, a német cserediákon, és a tévében zajló vízilabda mérkőzésen át minden — és persze a két barátnő találkozása is. A Túrterebesi Általános Iskola Neveletlenjei kreatív megoldásokkal, frappáns szöveggel vitték színre a ciki helyzetek sokaságát.

Improvizációval készültek a Halmi Általános Iskola Fecsegő–Tipegői is — Nem nekem mondtad történetük modern kori „tragédiája”, hogy nincs internet, és „a telóm nélkül csak egy hús–vér, analóg, unalmas ember vagyok”, de aztán az is gyanús, ha túl jól működik az iskolai wifi, egy nem teljes kontextusában hallott mondatrészből pedig összeesküvés–elmélet születik (mint ahogy a valós életben is rengetegszer). Mindeközben csak úgy röpködnek a virtuális világ – technológia angol kifejezései (szerencsére magyar jelentésük folyamatosan „táblázva” volt).

A természeti katasztrófa iskolai hétfő reggel hangulatát hozta a Bălcescu-Petőfi Általános Iskola RosszCsont csapata, felvonultatva egy osztályközösség majd'minden  karakterét, a lustától az örök későkásán át a stréberig, és megfogalmazva a hétfő reggeli első óra létjogosultságát, célját: eljutni a második óráig.

Egy egész osztályt — a maga káoszával, dinamikusságával és a diákok egyediségével — hoztak színpadra a Református Gimnázium Refis Komédiásai, akik kiemelkedően mozgalmas és az egész teret betöltő előadásukkal igazolták: lehet az A világ legrosszabb osztálya, ha megtalálják azt a közös célt, amellyel korábbi vétküket (jelen esetben a múzeumi macskamúmia eltüntetése) jóvá tehetik, nem ismernek lehetetlent.

Nyolc diák, egy zacskó tejfölös–hagymás csipsz, a matekteszt, a bezárt tanári — és máris összeáll az erdődi James Bond jelenet az Erdődi Technológiai Líceum Kérdezz bármit csapata előadásában. A történetből persze nem hiányzik a röntgenszemű igazgatónő sem, akinek zseblámpafénye elől nem lehet elbújni a folyosó legsötétebb sarkában, de még a fikuszcserép mögé sem.

A Gaál Gyula színművész, Fisár Erika magyartanár, szaktanfelügyelő, Szabó Kinga Mária újságíró és Barakonyi Gergő kommunikációs szakember alkotta zsűri most sem volt könnyű helyzetben — mint ahogy a fesztivál történelmében soha — , s valóban nehéz volt a döntés, hiszen a szakma, a pedagógus és az önfeledt néző/kritikus meglátásai kellett közös nevezőre jussanak. Amiben viszont azonnal és maradéktalanul egyetértettek: a diákok értéket teremtve alkottak, játékkal, szóval, szereppel!

I. díj: Refis komédiások: K3, avagy a világ legrosszabb osztálya (Református Gimnázium)
II. IFI–KÖDIK: A tökéletes házi feladat katasztrófája (Kölcsey Ferenc Főgimnázium)
III.  Tirpe – Törpe: Hófehérke megtévesztett törpéi (Avasújvárosi Általános Iskola)

LiterArt Magyartanárok Egyesülete különdíj: RosszCsontok: Hétfő reggel! (Bălcescu-Petőfi Általános Iskola)
Fecsegő tipegők: Nem nekem mondtad (Halmi Általános Iskola)

Friss.ro különdíj: Reha Luca Amanda (Tirpe – Törpe csapat, Avasújvárosi Általános Iskola)

Legjobb karakteralakítás (fiú): Pongrácz Roland (RosszCsontok csapat, Bălcescu-Petőfi Általános Iskola)
Legjobb karakteralakítás (lány): Kovács Boglárka (AvramOn csapat, Avram Iancu Általános Iskola)

Kiváló alakítás:
Orosz Csilla (Öt Szent Lator csapat, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum)
Vida Kevin (Neveletlenek csapat, Túrterebesi Általános Iskola)
Gáspár Vivien (Kérdezz bármit csapat, Erdődi Technológiai Líceum)
Stier Kata (IFI–KÖDIK, Kölcsey Ferenc Főgimnázium)

Szabó Kinga Mária

(Fotók: a szerző felvételei)