Tizenöt évvel ezelőtt fogalmazódott meg a megyei hagyományőrző forrásközpontot akkor vezető Felician Pop fejében a gondolat egy olyan díjról, amellyel azok (sok esetben egész életen át végzett) munkáját ismerik el kiemelten, akik településeiken sokat tettek-tesznek azért, hogy a ma élők, főként a fiatalok megőrizzék az elődeiktől örökölt szokásokat, hagyományokat; jelentős részt vállalnak a közélet formálásából, az oktatásból, azaz tevékenységeikkel fényt gyújtanak a közösségeikben, mécsesként világítva.

Mint minden háznak, a kultúrának is kell egy alap, és ezt az alapot a mécsesként világító, falusi emberek alkotják, akiknek munkáját néha csak szűkebb közösségük ismeri, s egy olyan világban, amelyben a hagyományok egyre inkább veszlődnek, külön értéket képviselnek a hagyományőrzők — hangzott másfél évtizeddel később, a  jubileumi díjátadón. Szerda délután az Iparosotthonban tartott, hangulatos rendezvény keretében nem csak az elismerteket, hanem magát az elismerést is ünnepelték, hiszen változatlanul Szatmár megye az egyetlen az országban, ahol létezik, és ahol átadják ezt a díjat.

A díjazottak névsora pedig híven tükrözi a megye kulturális sokszínűségét: magyar, román, sváb, roma nemzetiségű „mécses” vehetett át oklevelet, s bár a méltatásokban egy – egy településhez kapcsolták őket, tevékenységük–munkásságuk messze nem csak azt az egy települést érinti.

Néptáncos, viseletkészítő–gyűjtő, csoportvezető, dizájner, és még mi minden

Popa Zsolt, Avasújváros — Többé vagy kevésbé, de minden ember büszke arra a településre, ahol született, s ez hatványozottan igaz Popa Zsoltra, hiszen a majdnem színmagyar Avasújvárosban erősen élnek a közösség hagyományai. Ugyan a népviselet ruházatként már némileg kikopott a mindennapokból, azt már gyermekkorában érzékelte, hogy az avasi román közösség milyen természetességgel és büszkeséggel viseli saját népviseletét — s valahol ez adta meg azt az alapot, amelyre a következő évek, évtizedek széleskörű érdeklődése épült, kialakítva a hagyományok, viseletek iránti tiszteletet, hitelességük mindenkor szem előtt tartását. Főleg maga gyűjtötte, korabeli fotók, leírások és visszaemlékezések alapján rekonstruálta az avasújvárosi magyar népviseletet — ám nem állt meg „a falu határában”, sorra vette az avasi, máramarosi román, majd a kalotaszegi, széki, szilágysági, besztercei és még sok más tájegység viseleteit is, s mindeközben nem csak készíti, kutatja, de egyre nagyobb szenvedéllyel gyűjtötte–gyűjti is ezeket. 
Fiatalon kapcsolódott be a néptánc világába is, az akkori madisz, ma már avasi Bokréta Néptáncegyüttest életének nem csak első sorában, a színpadon, de egyik irányítójaként a kevésbé látszó háttérben is jelentős szerepet vállal. Többek között ők szervezik a megyében egyedülálló Csűrdöngölőt is, amelyet épp azzal a céllal hívtak életre, hogy felelevenítsék a néptáncokat – népdalokat, az avasújvárosi idősek átadják azokat a fiataloknak.
Neve nem csak a kárpát–medencei „népes” világban ismert, extravagáns, nonkonformista dizájner kreációi sem kevésbé ismeretlenek, mint szigorú hitelességgel készült, autentikus viseletdarabjai — és utóbbiból inspirálódva, néha ötvözi is a kettőt.
Vallja: a hagyomány nem poros, vitrinben tartandó örökség, hanem élő, formálható és büszkén vállalható identitás, s mint a díj átvételekor hangsúlyozta, az elismerés nem csak őt illeti, hiszen „csapatmunka.” „Az ember ritkán tesz bármit is egyedül.” — fogalmazott, köszönetet mondva a mindenkori Bokrétának, Avasújváros közösségének, és mindenkinek, aki vele volt az eddig megtett úton.

A legfiatalabb díjazottak, akik nem is tudták, hogy elismerésben részesülnek

Galiger Florian, Galiger Hanna, Czumbil Edwin Rafael, Czumbil Eric, Szatmárnémeti — Fellépőként érkezett a rendezvényre a Gemeinsam Ifjúsági Szervezet tánccsoportja, és fogalmuk sem volt róla, hogy közülük négyen megkapják a Falvak mécsesei díjat.
A szatmári sváb gyökerekkel rendelkező gimnazisták (Johann Ettinger Elméleti Líceum) létrehozták a Schwäbisches Sathmarland YouTube-csatornát, amelyen eddig már több mint negyven,  a szatmári svábok történelméről, életéről, kultúrájáról,  hagyományairól és rendezvényeikről szóló filmet tettek közzé. 
Az ötletgazda Galiger Florian olyan sváb családban nőtt fel, amelyben a hagyományok a családi élet szerves részét képezik, és már kiskorától kezdve lenyűgözte a történelem, de különösen a szatmári svábok történelme. Húga, Hanna és a Czumbil testvérpár érdeklődését is felszította, és a négy fiatal nyakába vette Szatmár megye svábok lakta vidékeit. Hat dokumentumfilmet készítettek 
Béltek, Erdőd, Krasznasándorfalu, Kaplony, Nagymajtény és Nagykároly településekről,  interjúkat készítettek korabeli szemtanúkkal, akiknek elbeszélésein keresztül nyomon követhető a szatmári svábok életében bekövetkezett változások. Kreativitással, lelkesedéssel és a származásuk iránti mély felelősségtudattal olyan sorozatot hoztak létre, amelynek hatása messze túlmutathat a saját generációjukon — és még nincs vége! Terveik szerint minden sváb településről készítenek egy–egy filmet, megszólaltatva az időseket, vagy épp fiatalokat — utóbbiakat elkötelezettségükkel arra is szeretnék motiválni, hogy tegyenek minél többet a sváb kultúráért, a hagyományok életben tartásáért.

A „kulináris csoda” bogdándi béles fáradhatatlan készítői

Nagy Katalin, Sárándi Katalin, Tatár Margit és Sipos Margit, Bogdánd — A néphagyományok gazdagsága–színessége nem kevésbé jellemző a megye egy másik szegletére: Tövishátra és ezen belül Bogdándra, amely nem csak szőtteseiről, hímzéseiről, viseletéről, borairól és táncos lábú lakóiról, de a béleséről is ismert. Annál is inkább, mivel ezek a hagyományok — talán éppen a település elzártabbsága miatt — intenzívebben élnek, és öröklődnek. 
Persze ez a tény sem magától értetődő, szükség volt olyan kivételes emberekre, mint a helyi magyar néprajzi múzeumot saját gyűjteményéből létrehozó és a néptánctalálkozó anno elindító, néhai Sipos László. És olyan kivételes asszonyokra, mint Nagy Katalin, Sárándi Katalin, Tatár Margit és Sipos Margit, akik aktívan táncoltak, énekeltek a régi Rozsmalint Néptánccsoportban — napjainkban pedig ugyanazzal az aktivitással őrzik és adják át a specifikus bogdándi kulturális örökséget a fiatalokna, képviselik a települést a legkülönbözőbb rendezvényeken. No és sütik fáradhatatlanul a bogdándi bélest — nem mellesleg a díjátadóra is több mint 60 darabbal felszerelkezve érkeztek, s mint mondták: „nekünk ez semmi, hamar elkészült.”
„Örül a lelkem, amikor ilyen vidám–mosolygósan, élettel teli látom őket. Minden tiszteletem az övék!” — summázta az őket elkísérő Aurel Bojan polgármester. 

A nagyapa nyomdokaiba lépve

Szőcsi Mária Izabella, Piskolt — Fiatal kora ellenére hosszú évek óta részt vesz a roma hagyományok minél szélesebb körben való megismertetésében, ugyanakkor számtalan új kezdeményezés is nevéhez kapcsolódik Elhivatottsága nem véletlen, otthonról hozta, hiszen nagytatája, Szőcsi Izidor a roma hagyományok ismert éltetője Szatmár megye déli részén, aki 2019–ben vette át ugyanezt a díjat. 
Az unoka, Szőcsi Mária Izabella pedig nagytatája nyomdokaiba lépve számos olyan 
kulturális program szervezésében vet részt amelyre a roma közösség büszke — az ő nevéhez kapcsolódik többek között a roma színtársulat ötlete: az ifjúsági szervezettel közösen egy olyan színdarabot mutattak be, amely a roma történelmet állította előtérbe. Aktívan részt vett a roma kulturális napok szervezésében, amelynek egyfontos szegmense, hogy a  gyerekek interaktív módon ismerkedhettek meg a hagyományos mesterségekkel, a roma történelemmel és a roma zászlóval.
Ugyanakkor kiemelten fontos számára a jó tanulók, a fiatal tehetségek támogatása, hiszen nagyon jól tudja: kilépni a közösségére „húzott” sztereotípiákból, túllépni a megbélyegzésen és e miatti korlátokon csak a tanulással lehet — épp ezért vesz részt 
kongresszusokon és továbbképzéseken, hogy bővítse ismereteit és hatékonyabban tudja képviselni a roma közösség érdekeit. Nem mellesleg nemrég hozta létre az Opre Roma Alapítványt, amelynek fő célja a roma hagyományok megőrzése. 

Régi motívumok kutatása és újragondolása

Ungvári Erzsébet, Mikola —  Általános iskolai tanulmányait Mikolában, a mai Gellért Sándor Általános Iskolában végezte, és büszke arra, hogy Gellért Sándor költő tanítványa lehetett. S ugyan a kézimunka iránti szeretete gyermekkorából ered, hímzést, varrást itt kezdett tanulni szervezett formában is: Bűcs Ilona osztályfőnöknője volt az, aki megismertette őt a beregi keresztszemes, a mesterke, a borsóka,az  azsúr, subrika öltéstechnikákkal. 
Az 1990-es években, amikor elindultak a kétéves képzést nyújtó szakiskolai inasosztályok, javaslatára a mikolai iskolában is elindították a kézi hímző osztályt lányok számára. Több mint húsz éven át foglalkozott tanítványaival, s munkájuk eredményét rangos sikerek fémjelzik: a nagyszebeni országos hagyományos mesterségek olimpiájáról minden évben három – négy első díjat hoztak haza a megyét képviselve, de külföldi kiállításra, például Tokajba is eljutottak. 
Javaslatára 2003-ban megalakult a Zestrea — Hozomány Hagyományőrző Egyesület, amely segítette a szakmai tevékenységekhez szükséges anyagi háttér megteremtését.
A Borókagyökér Egyesületet vezető Szejke Judit felkérésére pár évvel ezelőtt elvállalta a hímzés szakkör vezetését az egyesületnél —  azóta ebben a közösségben tevékenykedik, s keze alól nem csak szebbnél–szebb, de ötletesebbnél ötletesebb munkák kerülnek ki, hiszen rendületlenül kutatja a régi motívumokat, mintákat, hogy aztán újragondolva őket modern funkciókhoz még inkább illővé tegye; mintaterveken dolgozik. Ám nem csak a régi mintákat, hanem a hasonló érdeklődésű szakembereket is keresi, kapcsolatot épít velünk; ahogy ő mondja: „Ezt nem lehet abbahagyni!”. És  valóban: megszállottja a kézműves hagyományoknak, különösen a hímzésnek és horgolásnak. Volt idő, amikor próbálták visszatartani, leállítani , de amint fogalmaz:„A lendület nem bérelhető, nem eladó, és nincs akadály előtte. Egyedül a Teremtő állíthat meg, de bízom benne, még sok terve van velem.”

A Falvak mécsesei díjban részesült még 

a Dănțăușii din Cuța Néptánccsoport, vagyis Lucreția Rus, Ioan Rus, Maria Fechete, Nicolae Alexandrescu — a Szokond községhez tartozó falu tánccsoportja a bükkaljai népviseletet és –táncokat viszi el hosszú évek óta különböző rendezvényekre, találkozókra, s utóbbiakból a díjátadón is átnyújtottak egy csokorra valót.
Ioan Dezsi, Szatmárudvari — a költő, dalszerző már fiatal korában csatlakozott a helyi, Preludii irodalmi körhöz, amelynek meghatározó egyénisége volt évtizedek óta, formálva a község ízlését, felkarolva és teret adva a fiatal tehetségeknek. 
Maria Finta, Túrvékonya — az egyik utolsó olyan népi kézműves, aki a hagyományos (vagy ha jobban tetszik: régi) avasi népviseletet készíti, „lélekkel és kézzel”, továbbvíve a szüleitől tanult mesterséget, a viseletdarabokat pedig hazai és nemzetközi rendezvényeken, fesztiválokon, népművészeti vásárokon mutatja be. 
Lorena Codruța Gîrlă- Foldes, Tasnád — a tehetség és az elkötelezettség öröklődik, hiszen a nép– és könnyűzenei énekesnő, zenepedagógus és kórusvezető édesanyja 2014–ben szintén átvehette a díjat. Az elismerést, stílusosan, egy csodálatos dalt előadva köszönte meg.

Emanuel Ionuț Silaghi, Szatmárnémeti — hitté tette a bükkaljai népzenét, amelynek, és a hegedűnek, egészen kiskorától elkötelezettje lett. Már gyermekként számtalan versenyen vett részt, bemutatva ennek a tájegységnek a dallamait, a kolozsvári zeneakadémia elvégzése után pedig nem csak szülővárosába, de a Cununiţa Néptáncegyüttesbe is visszatért, amelynek zenekarát 2017–től ő is vezeti.

Szabó Kinga Mária

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

(Fotók: a szerző felvételei)