Vasárnap a Szentlélek-plébánia Merk Mihály termében a Szamos folyóirat szervezésében mutatták be Benedek M. Elek A megfakult ösvényen című kötetét. Elek György beszélgetett a szerzővel.

Benedek Elek Székelyföldön született, de a sors Szatmárnémetibe sodorta, ahol harminchárom évet élt. Saját bevallása szerint megszokta a várost, de igazi otthonának mindig Kápolnásfalut tekintette. A könyvbemutatóra nem véletlenül a Szentlélek-plébánia Merk Mihály termében került sor, hiszen ennek a közösségnek volt a tagja a templom felépítésétől mindaddig, amíg visszaköltözött Székelyföldre. Elek György hangsúlyozta, hogy a névrokonság a nagy mesemondóval véletlenszerű. A megfakult ösvényeken című kötet anyagát harminckét éve kezdte el írni Szatmárnémetiben, majd visszatérve szülőföldjére már ott fejezte be, most pedig újra eljött, hogy itt mutassa be a kötetet. A kötet előszavában azt írja a szerző, hogy amikor már Szatmárnémetiben élt, és hazament Székelyföldre a szüleihez, ők megkérdezték: „Szeretitek-e Szatmáron?” — mire a felet az volt: „megszoktuk”. Benedek nem a város, nem az itteni emberek miatt nem tudott soha otthonra találni Szatmárnémetiben, vallotta be, hanem a szülőföld iránti honvágy miatt. A szülőföld iránti szeretete sohasem enyhült, ez olvasható ki a kötetben megjelent írásokból. Leírja, hogy még az iskola elkezdése előtt megtanult olvasni, mert nem azokra a mesékre volt kíváncsi, amiket mások olvastak neki, ő akarta megválogatni az olvasmányait. Az olvasás iránti szeretete nem lankadt sosem, egy idő után viszont elkezdett írni, hogy megörökítse gyermekkora emlékeit, azzal a céllal, hogy gyermekei ismerjék meg, milyen volt a gyerekkor egy emberöltővel korábban. Kápolnásfaluban nem volt mtsz, mindenki a saját földjét művelte, a gyerekeket nem buzdították arra, hogy menjenek városra, hanem arra nevelték őket, hogy szeressék a földet, és tartsák meg azt. A kötetben le van írva, hogyan járta Benedek gyerekkorában a mezőt, milyen mezőgazdasági munkákban vett részt, és hogyan viszonyultak az akkori gyerekek a család dolgaihoz. A könyvbemutatón szóvá tette, hogy amikor valamit nagyon jól csinált, elvárta volna, hogy szülei és nagyszülei megdicsérjék, de később rájött, hogy a hallgatás volt a dicséret. A szülők természetes dolognak tartották, ha a gyerek megtanulta a hétköznapi dolgokat. Elmondta, mennyire sajnálja, hogy a mai gyerekek számára a telefon a minden, nem olvasnak, és keveset beszélnek. Az irodalom és a sport mindig összefüggött az életében. Nagyon jó eredményeket ért el teniszbíróként, de mindig sokat olvasott és írt; hamarosan elkészül a következő kötete, ami szintén visszaemlékezéseket tartalmaz. A könyvbemutató végén felolvasta az egyik kedvenc versét, majd dedikálta a kötetet.