Vidék

A megelevenített Petőfi

2012.04.05 - 08:40

Második alkalommal szervezték meg a Petőfi Sándor megyei szintű szavalóversenyt a Lázári Petőfi Sándor Iskolacsoportban.

 

Április 3-án második alkalommal került megszervezésre a lázári Petőfi Sándor Általános Iskolában a Petőfi Sándor megyei szintű szavalóverseny, melyen a megye szinte minden településéről – Nagykárolyból, Mikolából, Szatmárhegyről, Kökényesdről, Nagypeleskéről, Homokról, Túrterebesről, Lázáriból – összesen 47 gyerek vett részt. Az idei esztendőben a verseny meghirdetésétől a diploma kiosztásáig minden versbe szedve zajlott, ez is hagyományos eleme a versenynek. Az idei esztendőben Képíró Gyula lázári református lelkész írta a köszöntőbeszédet és a műsorvezetők forgatókönyvét. A verseny szervezői –

Iván Tünde, Pălcuș Angéla, Urbán Tünde, Török Enikő – az idei esztendőben is nagy figyelmet fordítottak a versenynek, hogy az zökkenőmentes legyen. A versenyt két kategóriában szervezték meg, az első és második osztályos, illetve a harmadik és negyedik osztályos diákoknak, akiket a Méhes Kati, színművésznőből, Képíró Gyula református lelkészből, íróból, Kind Annamária és Tóth Márta tanítónőkből, Vas Edit és Fórizs Kiss Imola magyartanárnőkből, illetve az országos és megyei szavalóversenyeken győztes, V. osztályos tanulókból, Süveg Attila és Nagy Ábel álló zsűri hallgatott meg és bírált el. Míg a zsűri meghozta döntését, addig a gyerekek bőrrel és papírral kézműveskedtek Lévai Márta, Katócz Emese és Galambos Ibolya irányításával. A Petőfi Sándor szavalóversenyen első helyen végzettek április 11-én, a Magyar Költészet Napján elszavalhatják verseiket a City Rádióban. Ez a különdíj azért, mert a versenynek nincs országos szakasza.

 

 Győztesek

I-II. osztály

Első helyezettek: Zimán Krisztina (Hám János Iskolaközpont – tanítónő: Ren Renáta) és Tóth Imelda (Lázári Petőfi Sándor Iskolaközpont – tanítónő: Iván Tünde)

Második helyezettek: Sipos Timoteus (Aurel Pop Művészeti Líceum – tanítónő: Papp Fejér Olga) és Mester Anna Boglárka (Nagykárolyi 3-as Számú Általános Iskola – tanítónő: Tóth Márta)

Harmadik helyezettek: Enyedi Barbara (Sándorhomok – tanítónő: Katócz Emese) és Candra Felix Csaba (10-es Számú Általános Iskola – tanítónő: Baranyai Zsuzsa)

Dicséretben részesültek: Kása Petra (Lázári Általános Iskola – tanítónő: Török Enikő), Lukács Abigél (Kökényesdi Általános Iskola – tanítónő: Lukács Éva), Tamás Dóra (Mircea Eliade Általános Iskola – tanítónő: Koncz Tünde), Márka Gábor Márk (10-es Számú Általános Iskola – tanítónő: Baranyai Zsuzsa), Szarvadi Dominik (Hám János Római Katolikus Iskolaközpont – tanítónő: Krányák Jusztina).

 

III-IV. osztály

Első helyezettek: Mezőfényi Beátrix (10-es Számú Általános Iskola – tanítónő: Pesti Mária) és Jánk Péter Barnabás (Hám János Római Katolikus Iskolaközpont – tanítónő: Doloczki Márta)

Második helyezettek: Liszkai Krisztián (Bălcescu–Petőfi Általános Iskola –tanítónő: Merk Marika) és Orosz Dániel (Hám János Római Katolikus Iskolaközpont – tanítónő: Urbán Klára)

Harmadik helyezettek: Nagy Kristóf (Bălcescu–Petőfi Általános Iskola –tanítónő: Merk Marika) és Baranyai Eszter Dóra (10-es Számú Általános Iskola – tanítónő: Lovas Tünde)

Dicséretben részesültek: Gáti Annamária (Mircea Eliade Általános Iskola – tanítónő: Víg Ecaterina Ibolya), Benkovics Barbara (Dr. Vasile Lucaciu Általános Iskola – tanító: Virág Edit), Csinos Blanka (Kökényesdi Általános Iskola – tanító: Mészáros Erika), Erdei Eszter (10-es Számú Általános Iskola – tanítónő: Pesti Mária), Bányász Beatrix (Sándorhomoki Általános Iskola – tanítónő: Lévai Márta)