Az is kiderült, hogy a legtöbb forgalomból bevont maszkot EU-n kívüli országokban gyártották, pl. Kínában, Törökországban vagy Indiában, ezek ugyanis nem felelnek meg az EU-s szabványoknak.
„Az ellenőrzéseink során igyekeztünk a termékek származási helyét feltérképezni, így legtöbbször a kereskedőkhöz és forgalmazókhoz értünk. Az elmúlt időszakban 504 kereskedelmi egységnél tartottunk ellenőrzést a védő- és arcmaszkok tekintetében. A munkatársaim által megvizsgált termékek összértéke 3 650 000 lej. Az észlelt szabálysértések miatt 31 millió maszkot ideiglenesen, míg 90 ezret véglegesen bevontunk a forgalomból. Az akció keretében 286 bírságot róttunk ki 1 750 000 lej értékben. 114 esetben írásbeli figyelmeztetéssel szankcionáltuk a kereskedőt, általában a tájékoztatók, útmutatók hiánya miatt” — fogalmazott Cozminschi, aki elmondta, hogy a leggyakoribb szabálysértés, amivel találkoztak, az volt, hogy nem szerepelt a termékeken a CE minősítés, azaz az európai uniós szabványoknak való megfelelést igazoló jelzés.
Kihágások
A forgalomból végleg bevont termékek olyan védőmaszkok voltak, amelyek szűrőképessége nem megfelelő, azaz kisebb mint 95 százalék, így túl sok mikroorganizmus juthat át rajtuk, tehát semmilyen védelmet nem biztosítanak. Ezen maszkok megtévesztők a jóhiszemű fogyasztóval szemben, hiszen az ilyen maszk viselése nem nyújt semmilyen védelmet.
Az ideiglenesen bevont termékek esetében gyakori, hogy hiányzik a CE jelzés, azaz egyetlen EU-s hatóság sem tanúsította, ezáltal nem felel meg az európai uniós szabványoknak; nem volt csatolva a termékekhez az eredetiséget igazoló tanúsítvány; nem volt feltüntetve a használati, szállítmányozási és raktározási útmutató. Az ANPC felhívja a figyelmet arra, hogy kizárólag csak CE tanúsítvánnyal ellátott maszkokat lehet hazánkban forgalomba hozni. Vannak olyan maszkok, melyeket a nem megfelelő címkézés miatt vontak vissza a forgalomból a fogyasztóvédők, ám ezeket könnyen tudják pótolni a forgalmazók. A fogyasztóvédők több típusú szabálysértést fedeztek fel, melyek közül több a lakosság megtévesztésére irányult, főleg a textilmaszkok tekintetében, melyeket védőmaszkként forgalmaztak, ám a címkéjükön világosan fel volt tüntetve, hogy sem orvosi, sem védőmaszknak nem tekinthetők.
Sógor Beáta