Román Kupa megyei selejtező–mérkőzéseket, illetve korábbi fordulókból elhalasztott bajnoki találkozókat játszottak az elmúlt hétvégén.
A kupasorozat meglepetései a Gencsi SE, a Szatmárhegyi Viitorul és a Bábcai Voinţa voltak, akik elitligás együtteseket búcsúztattak a harmadik selejtezőfordulóban. A tasnádszántói meccsen 6–6 volt az eredmény kilencven perc után, majd a fél órás ráadásban még hat gól született, ebből négyet rúgott a vendég bélteki alakulat, így továbbjutott.
Ugyanakkor pótoltak az elitligában is. A Szatmárnémeti Olimpia II 2–1-re győzött Kálmándon, így megelőzte egy ponttal a Luceafărul Decebal együttest, így a 2. helyen áll.
A negyedosztályban a börvelyiek 2–0-ra nyertek, ezzel megerősítették a B–csportban az 5. helyüket, míg a csomaköziek maradnak a 8. pozícióban.
Labdarúgó Román Kupa, megyei selejtező, 3. forduló (a győztes csapat továbbjutott)
Gencsi SE – Kaplonyi Fortuna 5–3
Szatmárhegyi Viitorul – Erdődi Cetate 4–2
Bábcai Voinţa – Tasnádi Unirea 6–3
Sárközújlaki SE – Batizi Sportul 1–3
Pálfalvai Unirea – Óvári Someşul 0–6
Tasnádszántói Vulturii – Bélteki Ştiinţa 8–10 (hosszabbítás után)
Mezőpetri Victoria – Luceafărul Decebal 1–4
Mezőfényi Fröhlich – Vetési Viitorul 0–1.
Liga 4 Elite, a 3. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Kálmándi Schwaben – Szatmárnémeti FC Olimpia II 1–2
Liga 4, B–csoport, a 8. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Börvelyi Stăruinţa – Csomaközi Schamagosch 2–0.