Sport

A második félidőben Marosvásárhelyt is behúzták

2018.01.06 - 22:00

A második félidői teljesítménnyel simán behúzta a marosvásárhelyi bajnoki mérkőzést a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata, így Marius Dobă edző tanítványai őrzik második helyüket a Nemzeti Liga táblázatában.

A szombat késő délutáni találkozót egyébként mindkét együttes gyengén kezdte. A harmadik percben Zorica Mitov triplái és Britany Miller pontjai után még csak 6–2-es állást mutatott az eredményjelző. A vásárhelyiek nem is engedték át a vezetést, sőt, Angel Robinson távoli találata után, 3 és fél perccel az első negyed vége előtt már hat pont volt a két csapat között (20–14). Hármat lefaragott hátrányából a VSK a pihenőig (22–19), de Andreea Beldian hárompontosa a 13. percben már hétre növelte a vendéglátó UPM Sirius előnyét (30–23). Végre beindult a VSK-gépezet, és a 17. percben Taneisha Harrison pontjai először hoztak előnyt a szatmáriak javára (33–34). Egy erccel később Miller szabaddobásai hármat tettek a két csapat közé (33–36), de Gál Emese egyetlen találattal kiegyenlítette a mérkőzést. Mitov és Miller pontjai zárták az első félidőt, így 38–38-ról kezdődhetett a második felvonás.

A fordulás utáni első hat perc kiegyenlített játékot hozott, de többnyire a VSK volt előnyben. Azonban a 27. percig kellett várni, míg megnyugtató különbséget gyűjtött be a szatmári alakulat: Andra Mandache pontjaival öttel vezetett a VSK (49–54). Másfél perccel az harmadik negyed vége előtt már kilenccel vezetett a vendégcsapat (51–60), és Gál újabb triplája sem rémisztette meg a szatmáriakat. Az utolsó negyedet Harrison két trilával nyitotta (59–70), majd Mandache tett még hármat a VSK előnyéhez. A hazaiak a 37. percig Gál két távoli találatával, illetve Mitov pontjaival büszkélkedhetett, mikőzben a piros-fehér mezben még Alexandra Uiuiu is betalált (64–83). Huszonhárom pont volt a legnagyobb különbség a 38. percben (64–87), amiből egyet faragott a hazai alakulat a meccs végéig, amely így idénybeli tizedik bajnokiját vesztette el.

A VSK kilencedik győzelmét jegyezte az élvonalban, de ami ennél is fontosabb, hogy két idegenbeli vereség után sikerült ismét pontokat szerezni vendégként, illetve szoros bajnoki találkozók után ismét sima győzelmet jegyzett.

Jövő szombaton, a 14. forduló mérkőzésén az Aradi FCC ICIM érkezik ellenfélnek a Both Katalin Sportteremben.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, alapszakasz, 13. forduló

Marosvásárhelyi UPM Sirius – Szatmárnémeti VSK 67–89 (22:19, 16:19, 18:26, 11:25)

UPM Sirius (pontok száma/lepattanók/gólpasszok): Mészáros (9/2/0), Mitov (14/4/2), Radu (0/1/1), Robinson (18/7/4), Radovic (8/2/3), Beldian (3/1/3), Pop (0/1/1), Gál (12/6/3), Feises (3/1/0), Imreh; edző: Ionel Brustur.

VSK: Harrison (25/9/11), Green (7/6/4), Kádár (0/1/1), Mandache (19/9/2), Miller (10/2/1), Lazăr (6/2/3), Szmutku, Uiuiu (4/0/0), Sfîrlea (0/1/0), Solopova (18/11/10); edző: Marius Dobă.

CSB Teleorman Alexandria – Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 64–80

Gyulafehérvári CS Universitatea – Brassói CSTBv Olimpia 66–70

Aradi FCC ICIM – Temesvári SCM 93–80

A Kolozsvári Universitatea szabadnapos volt.

Az állás

1.  Sepsi-SIC

11 megnyert mérkőzés/0 elvesztett mérkőzés

22 pont

2. Szatmárnémeti

9/3

21

3. Alexandria

7/4

18

4. Gyulafehérvár

6/6

18

5. Arad

5/7

17

6. Temesvár

4/8

16

7. Brassó

5/5

15

8. Kolozsvár

3/8

14

9. Marosvásárhely

1/10

12

Pesek Attila

(Képünkön: Solopovának – fehér mezben, a labdánál – tripla-dupla, Harrison – fehér mezben, a háttérben – dupla-dupla teljesítményt nyújtott szombaton)